Hogy érzitek magatokat? Leírnátok pár szóban?

Elég szarul. Roncsnak érzem magam. De azért remélem más jobban van.

Jól esne most egy baráti ölelés, attól megnyugodnék

#4 Külön-külön mentek le, de egyszerre jönnek vissza!

Depresszió, szégyen, megbánás, nosztalgiázós képsorok a szemem előtt, kilátástalanság a jövőt illetően, a jobb élet reményébe vetett hit utolsó cseppjeinek elpárolgása, eltűnni vágyás.

Van valakinek kötele, vagy borotvapengéje? Egyszerre talán hat.

Én csak nagyon egyedül érzem magamat, de már kezdem megszokni.

Őszintén szólva egy ideje az az érzés fojtogat, hogy ha egyik pillanatról a másikra megszűnnék létezni senkinek se tűnne fel, senkinek se hiányoznék igazán. Sok ember vesz körül, mégis egyedül vagyok. Mindenki csak akkor keres, akkor kedves hozzám, ha kell neki tőlem valami, amúgy mintha nem is léteznék. Nincs senki, akivel megoszthatnám a gondjaimat, és valószínű nem is érdekelne senkit. Nincs okom felkelni reggel, csak a megszokás.