Nem így van ez manapság?

A kérdésben csak azt írom le, amit én tapasztalok, de azért teszem fel a kérdést, mert szeretném megtudni, hogy tényleg így van-e vagy csak az én körülményeim, ismerőseim, tapasztalataim ilyenek. Ha csak én tapasztalom mindezt, amit le fogok írni, akkor viszont elég nagy szerencsétlen vagyok.

Azt látom, hogy az embert nem értékelik, egyik ember a másikat, az ember értéke sokszor a nullával egyenlő. Ezt a következőkből gondolom:

1. A párkeresésben és a barátságban is nagyon gyakran csak azok esélyesek, akik tökéletesen szépek, ha ez így nem igaz, akkor mondjuk úgy, hogy megfelelnek a mai szépségideálnak. Szimmetrikus arc, tökéletes bőr, tökéletes orr, ha túl nagy, görbe, túl kicsi, akkor hiába szép az arc többi része, a smink alapvető dolog, a szabályos fogak szintén, mármint úgy szabályos, hogy tökéletes, ja és mindenképp legyél vékony. Ma már az egyébként átlagos lányokra azt mondják, hogy csúnya és a szépre meg azt, hogy átlagos. Az lehet, hogy mindenkinek más a szép, de szerintem tudjátok miről beszélek. Akár nő, akár pasi az illető, szinte csak akkor tartják szépnek, akkor érdeklődnek iránta, akkor szeretnek akár barátkozni is vele ha "tökéletes". A barátságban ez kevésbé érvényesül, de még ott is.

2. A viselkedés. Az esetek 90%-ban azokat szeretik csak, akik imádnak beszélgetni, kimozdulni, akik Facebookra meg Instára naponta töltik fel a képeket magukról, másokéra meg kommentelnek, hogy milyen gyönyörű az az illető. Ha nem ilyenek, az még nem is baj, de akkor is legyenek olyanok, akik állandóan kedvesek, mindig szépeket mondanak másoknak, rosszat akkor se mondanak neki ha úgy gondolják, mindig mosolyognak, nem is, inkább vigyorognak, akkor is ha az csak bájvigyor és nem is természetes. Mindig értsen egyet másokkal és ne kritizáljon, ha igaza lenne, akkor se.

3. Az szintén nem számít semmit, hogy az ember mennyire szorgalmas, mennyire törekszik a minőségi munkára, munkahelyen vagy iskolában. Ott helyben az a közösség alapnak veszi ha valamit jól csinál, de ha rosszul, akkor már ciki és megkapja a magáét. Mondanám, hogy az egyetem kivétel, nekem általában nem is volt ott gond, de bizony még ott is megy ez a hozzáállás valamilyen szinten. Ha van egy csoportnyi ember, akkor ugyanannyiba nézik a szorgalmasabbat mint a lustát, gondolván hogy mindenki maga dönti el mit csinál és mit nem. Munkahelyen és iskolákban egyaránt. A kívülállók meg azért nézik semmibe az ember munkáját vagy tanulását mert nem is értenek hozzá de mégis megvan a véleményük és azt hiszik minden olyan könnyű, plusz nekik mindig igazuk van. Hazudnék ha azt mondanám, hogy én nem éltem át ezt valamilyen formában, engem inkább az egyetemen belül néznek semmibe de sok keményen dolgozó, jó munkát végző, lelkiismeretes ember hasonló helyzetben van, hogy a társadalomban nulla a megbecsültsége de valakinek a munkahelyén is, ismerek ilyeneket, pedig a vak is látja milyen jól végzi a munkáját és tényleg nagyon precíz, tapasztalt, nem is kapnának könnyen mást a helyére. A szorgalom, a lelkiismeretesség, a képességek, hogy valaki hajlandó tenni valamiért, kitartó, hogy jó képességű, mintha semmit se számítana. A nők esetében meg sajnos előfordul, hogy nem is a munkája alapján értékelik hanem a külseje alapján. Ha külsőre bejön másoknak, akkor többre fogják értékelni mint az ugyanolyan tehetséges vagy nála is tehetségesebb nőt, aki külsőre nem jön be nekik és nem csak a férfiak hanem nők is. Ezen kívül, hát lehet csak én láttam erre példát, de egy pornószínésznőt vagy prostit többe néznek mint egy erkölcsösebbet, akit nem látott még a fél ország meztelenül de amúgy nyitott normális párkapcsolatra, kedves, okos. Még ha nem is értékesebb a pornós/prosti a szemükben, de a másik fajta nő értékességét sem látják. Még akkor sem biztos ha amúgy az a másik nem is csúnya. Egyszerűen nem számít, hogy ki mit tesz le az asztalra, csak a külső.

4. Azt már mondanom sem kell, hogy a személyiség sem valami fontos. Ma már kit érdekel ha valaki kedves, önzetlen, segítőkész, képes az önkritikára, megbocsátó és egyéb jó tulajdonságai vannak. Ha nem felel meg az ideálnak, akkor mindegy. Mindegy, hogy férfi vagy nő.

Sajnálom ha túl hosszú lett és árad belőle a depresszió, de már gyűlnek bennem régen ezek az érzések és elkeserítő, hogy a világ ilyen. Sajnos ezeket tapasztalom folyton és nem egy hete hanem évek óta. Nem minden ellenem irányul, amiről írtam, részben igen, részben nem, de nagyrészt én is ezeket éltem át és más embereket is ismerek, akik hasonlókat éltek meg. Nem minden ismerősöm, de volt rá példa, többségben persze azok vannak, akik a másik oldalon vannak és nem ők szenvedik el úgymond.