Miért van ilyen sok embergyűlölő, szociális fóbiás ember? És miért tekintik introverziónak vagy személyiségvonásnak?

Nem vagyok embergyűlölő, "csak" szociális fóbiás. Olyan környezetben nőttem fel, amiben engem lelkileg itt is, ott is és amott is lelkileg a földbe tiportak (bár itthon sem volt semmi, általánosban töltöttem a legtöbb időmet, és ott sem voltam mentes, de mindegy hatott egymásra, amit otthon, az iskolában és máshol kaptam). Illetve tudatosan úgy választottam szakmát, amiben még ha nem is helyezkedek el, de a szoc. fóbiámat segíti enyhíteni idővel, hogy kénytelen vagyok fiatalabb és középkorú korosztállyal is kapcsolatot teremteni arra az időre. De ehhez évek munkája kellett. Mostanra sem tökéletes, de már elviselhető kategória, és ennél többre nem törekszem, nincs rá igényem.

Otthon sem mindegy már, hogy ütik-verik a gyereket (nem feltétlen naponta, de hogy ma már nagyritkán adott pofon is "atyaúristenbántalmazzaagyereket"). Sokaknak ez nyomot hagy, mások máshogy csinálják a saját gyereküknél, de ő maga nem neheztel ezért a saját szüleire. Előtérbe került a lélek, a mindennapos pszichológia (nem úgy értve, hogy mindenki jön Maslowval, szakszavakkal), hogy nem kell elnyomni a bánatot, szomorúságot, az érzéseket, fel kell azokat dolgozni, rendbe tenni magunkban. Ezt szerintem még nagyon tanulja fiatal és idősebb korosztály egyaránt, és talán a következő generáció is gyerekcipőben jár majd benne.

21/l

Mert xar az életük.

Egy boldog ember nem bánt mást és nem frusztrált.

Nem ezt jelenti az introvertáltság. Hogy miért keverték bele, nem tudom.

Én azért utálom az embereket, mert nincs miért szeretni őket. Beszólnak, fellöknek, bámulnak. Mit lehet ezen szeretni?

"ha az illető képes belátni, hogy ez egy kezelendő probléma és nem eköré építi az életét"

Itt bukik el az egész. A probléma kezelése nehéz és hosszú folyamat, ráadásul idegenek előtt kell megnyílni, akik segíthetnének. Csakhogy közben jött helyette az online világ, aminek a segítségével ők is kibújhattak a csigaházból és hallathatták a hangjukat. Ezt sokuk nem jóra használta fel, hanem az őket a való életben ért sérelmek megtorlására másokon. Ők maguk is bántalmazókká váltak az online térben. Egy idő után aztán az online közösség is elkezdte kivetni őket magából, amivel még dühösebbek lettek, így újabb és újabb online személyiségekkel vált teljessé a mentális betegségük. Ők a trollok.

Büszkék lennének? Szerintem nem, ez egy hatalmas teher. Az ember ugyanis el tud bújni különböző álnevek mögé, de legbelül ő maga is pontosan tudja, hogy ez az egész rossz és ebben nincs semmi örömteli, ez csak a boldogtalanság és szociális magány kivetülése.

Ennél maróbb fájdalom nem sok van.

Azok, akik bennünket, introvertáltakat szociális fóbiásnak neveznek... csak nevetni tudok rajta, mert fogalmuk sincs, mi a különbség a kettő között.

Introválrtált vagyok - uhhh, hajjaj -, de nem zárkózom el programoktól. Annyi, hogy ha választhatok egy buli vagy pl egy erdei séta között, akkor a sétát választom, mert ott csend van, nyugalom.

Viszont a barátaimmal szívesen töltök időt, heti 1x kimozdulok a barátommal a helyi sörfőzdébe, mert ott is jó beszélgetni.

De emellett szükségem van a befelé fordulásra. Nekem nem megy a napi 8 órás folyamatos bezsélgetés, stb. A munkámat is egymagam végzem, és sokkal nyugodtabb vagyok, mint amikor még teemben dolgoztam.

Az introvertáltság személyiségvonás. Ezen nem lehet változtatni. De fent leírta 5-ös, hogy ez mit jelent. Ezzel nincs semmi baj.

A szociális fóbiából ki lehet gyógyulni, én is kigyógyultam, de az ilyen kérdések elgondolkoztatnak, hogy mit nyertem vele. Olyan emberek kérik rajtad számon, hogy miért utálod az embereket, akik a kérdéseikkel is támadnak.

Nekem erről mindig az jut eszembe, hogy régen mindig azok nyávogtak, hogy nincs osztályközösség meg nem tartunk össze, akik mindenkit kiröhögtek valami miatt.