Mi jó van az életben?

Én azt tapasztaltam a saját életemben, hogy némi észszerűséggel megtérül a befektetett munka és szépen lehet előremenetelni. Minél jobban igyekszik az ember, annál több ajtó nyílik ki előtte és baromi jó lehetőségeket, embereket lehet kifogni.

Szeretek élni, igen. Nem azért, mert könnyű, hanem mert úgy érzem, ura vagyok az életemnek. Olyan, mint kiadós edzések sorozata, amik után elégedetten pihenhetek meg.

Én szeretem, hogy mindig van hova alakítani az életet.

"(Szeretek-e) Élni? A gyász meg a szenvedés, az az életem."

Ezt egy kivételesen bölcs ember mondta a pesti flaszteren.

"Szeretsz élni?"

Nem.

"Miért nem?"

Az életemben inkább csak rossz dolgok történtek, nagyon kevés olyan alkalom volt, hogy igazán jól éreztem magam.

Az is inkább gyerekkoromban, amikor csak gondtalanul (amikor apám épp nem ivott) játszottunk, minden nyáron kijártunk hetente a tiszapartra, a Túr folyóhoz, a zsiliphez, néha a focipályára stb...

Gondtalan volt, nem kellett felelős döntéseket hozni, ha valakivel összevesztünk, akkor rá 10 perc múlva kibékültünk.

Kb. 12-13 éves koromtól jött elő ez a gyógyíthatatlan, de tünetmentesíthető nyavaja. De ez nálam 13 -tól kb. 20-21 éves koromig L4003 és L4004 súlyosság között mozgolódott. Sokat jártunk orvoshoz és kórházakba, kezelésekre stb.

Ettől a betegségtől kezdve már csak léteztem, üres vagyok.

Apám alkolista volt, ittasan anyámat folyton verte amíg csak élt, utolsó éveire azért "megjavult". Nem mintha azt gondolnám róla, hogy rossz ember volt, tőle ennyi tellett. Kitudja neki milyen volt a gyerekkora (1971-ben születtet).

Folyton költöztünk, kb. 1-3 évente, de volt amikor 4-6 havonta egész gyerekkoromban, és így ment ez körülbelül 17-18 éves koromig.

Egy szerencsétlen, semmirekellő csóró senki vagyok, akinek még párkapcsolata sem volt soha.

Röviden:

Szánalmas vagyok, és így is fogok meghalni. Létezésemnek se célja, se értelme nem volt, és nagyon nagy rá ez esély, hogy a hátralévő életem így fogom leélni: szánalmasan, boldogtalanul, értelmetlenül.

#6

Azon vagyok👌

Én nem szeretek élni. Sokkal több benne a küzdelem, és kevés a jó. Igaz, eleve depibe hajló vagyok/voltam mindig is. Ehhez még jön, hogy kiskorom (szerintem meghatározó) első 5 évét egy végtelenül kishitű, negatív nagymamával töltöttem. Nem is találom a helyem, és nem is érzem jól magam az életben.

Ami még hozzátartozik,hogy mindehhez makkegészséges vagyok, olyan végzettségekkel, amiért sokan összetennék a kezüket, de: A hozzá vezető út szarral volt kikövezve. Utált szakközépiskola, kínkeserves főiskola, utána tanfolyamok, amik révén regisztrálni tudtam szakmai intézményekbe, hogy ha már ez a szakmám, akkor ne csicska munkát végezzék, de utálom, mint a sz....t.

Emberi oldalról sem jött össze, hogy klassz emberek legyenek az életem részei.