Hogy tegyem túl magam rajta?
Megpróbálom minél rövidebben leírni. A lényeg, hogy jelenleg egy Spanyol 20 ezer fős kisvárosban lakom, ahol mindenki ismer mindenkit. Pincérnőkent dolgozom (21/N) és munkaba menet nagyjaból az összes többi étteremben dolgozóknak köszönök és beszélünk kemény fél mondatot. Tegnap végeztem szokásosan hajnali egy körül, az egyik mellettünk lévő indiai étteremnek kint volt az ajtóban a tulaja, mondom helló, mi újság? Mondja hogy menjek be egy shot-ra, ami itt egyáltalan nem fura, mindig átjárunk egymáshoz egy-egy tequilára vagy valamire a többi étteremmel, nem gondoltam hogy bármi baj lenne. Aztán a kb ötven éves tulaj egyszercsak megölel, mondom jézusom. Mondtam hogy haza kell mennem, kijön velem, újra megölel, rögtön próbaltam elhúzódni, majd megpróbált megcsókolni. Na itt nagyjából bepánikoltam, elhúztam a fejemet, mondom van barátom, és otthon vár, haza kell mennem. (Nincs, de ez teljesen lényegtelen). Ekkor odaszorított a falhoz, és tovább próbálkozott, itt elmondtam még párszor hogy NEM. De egy 100 kilós emberről beszélünk, amivel az én ötven kilómmal semmire sem megyek. Itt már fogdosott is, mondom haza KELL mennem, és NEM akarom. Valahogy kijöttem az egészből, erre kijelentette hogy hazakísér. Mondom biztos hogy nem , otthon vár a barátom. Aztán elkezdett velem jönni, itt kezdtem mégjobban bepánikolni. Aztán kattant hogy hátha még a kollégáim bent vannak, mondtam is a faszinak hogy otthagytam valamit az éttermben, visszamegyek érte. Természetesen követett, de hála a jó égnek ott volt még a menedzserem és a séf (mind a ketten férfiak) és hát egyből látták hogy valami baj van. Tudom, hülyeség, de nem akartam elmondani neki. Ezen a ponton konkrétan besétált a csávó az étterembe, itt nagyon gyorsan kattant a menedzseremnek hogy valami rossz történhetett és eleg gyorsan kizavarta és olyan spanyolosan megfenyegette hogy soha többet nem nyúlhat hozzám. Itt volt az a pont ahol a csávó elment, én meg elmondtam mindent. Termeszetesen iszonyatosan kiakadtak.
Lényeg a lényeg, nagyon sokkolt az egész. Nagyon váratlanul ért, nem tudtam mit csináljak, és egy ilyen kicsi helyen egyszerűen nem tudom megoldani hogy ne találkozzak össze vele. Ezek után természetesen hazakísért a menedzserem, meg ma is haza fog, mert nem enged el egyedül, de mindig nem lesz ott valaki, meg amúgy sem akarok senkitől függni. Tudom hogy nem törtent igazából semmi, de történhetett volna. Budapesten éltem 20 évet, tudom hogy nem jarunk haza egyedül lányként, de egy ilyen kicsi helyen a büdös életben nem fordult volna meg a fejemben hogy ez megtörténhet.
Ma délután bementem dolgozni, alig volt vendég, alig volt amit eronthattam, így is sikerült kiönteni félig három italt, iszonyatosan szét vagyok esve. Este pedig megyek vissza, és egyszerűen nem tudom hogy hogyan fogom végigcsinálni a teltházat.
Esetleg valami tanács hogy hogyan tudnám ezen túltenni magam? Először történt velem hasonló.
Kérj pár nap, akár 1-2 hét szabit, megfogják érteni szerintem. Amíg friss az ügy, a hatóságoknak jelezném, van két másik ember is aki alátámasztja hogy volt gáz. Bár nem voltak a helyszínen, de látták az embert, látták hogy követett, nem hagyott békén, elmondtad nekik mi történt. Nem szabad hagyni.
A mindennapokra pedig valami önvédelmi spray-t behúznék, legközelebb a pofájába nyomod az anyagot szépen.
Nem te vagy a hibás.
Nem történhet meg újra.
Ha közeledne közöld, hogy nem bízol benne, és rendőrt hívsz rá, ha nyomul.
Ha kell, megteszed.
Mondd el szóban egy nőismerősödnek, akiben megbízol.
Idővel csitulni fog.
Bátorság, önbizalom!
Igazából mindent tök jól tettél. Megoldottad. Nem fagytál le. Hatalmas fegyvertény.
Ha bármi hasonló lenne veled, még hatékonyabb lennél.
Minden nappal távolabb leszel ettől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!