Mennyire tudsz nyíltan beszélni a gyengeségeidről?

Nyitott könyv vagyok ilyen téren, szemrebbenés nélkül felvállalom a gyengeségeimet és rossz tulajsonságaimat, vagy akár beszélek a traumáimról ha valaki rákérdez. Szerintem nincs olyan ember a bolygón, akinek csak erősségei lennének, nincs értelme titkolni. Nyilván nem ezzel fogok indítani egy beszélgetést, de ha szóba kerül valami akkor őszinte vagyok a dologgal kapcsolatban. Szerintem az igazi erő abban rejlik, ha az ember fel tudja vállalni saját magát. A hátam mögött kibeszélés ambivalensebb téma, mert nem mindegy, hogy ki teszi, milyen szándékkal. A kollégáim nem a barátaim, nem várok tőlük sokat, ha kibeszélnek nem befolyásolja különösebben az életemet. Azt viszont neked kell tudnod, hogy milyen környezeted van. Ha normális emberekkel dolgozol, akkor empatikusan állnak hozzád, segítenek, de ha olyan közegben vagy ahol emiatt bántanának, azzal csak rontasz az alapból rossz helyzeten. Viszont legalább a főnöködnek beszélnék róla, bizalmasan, hátha tud valamiben segíteni, tehermentesíteni (persze ha normális az illető).

Már nem akarok. Régen nyitottabb voltam, mert pár idióta azt tanította nekem, hogy ahogy állsz az emberekhez, úgy fognak állni ők is hozzád. Baromság. Amit tudnak, kifacsarnak belőled, aztán eldobnak, mint a szemetet. Minél többet vagy hajlandó adni, annál többet akarnak elvenni. Nincs semmi kölcsönösség.

Én is nyitott könyv vagyok. De az emberek többre értékelik a színészkedést.

Egy emberrel megosztom, de mással nem.

Természetesen kifele kőszikla vagyok,befele meg biszex mavskàs bàcsi.

*macskàs

Sokkal jobban, mint az esetleges erősségeimről.

Miert beszelnek ilyesmirol?