Másnál is van úgy, hogy minnél idősebb annál nehezebb az élet?

Nem igazán. A belemet kihajtottam a húszas éveim elején egy jobb életért és most ebben élek. Mostanra én is révbe értem. Késői gyerek vagyok, a szüleim 22 éves koromig tudtak érdemben segíteni, utána hamar az én problémám (inkább becsületem) lett, hogy visszaadjam nekik. Egészen konkrétan akkor költöztem el, hogy levegyem róluk a terhet. Nincs gyerekem, nem is akarok, de ha lenne, én nem tudnám már senkihez ingyen lepasszolgatni, szóval teljes mértékben magamnak vállalnám meg a páromnak.

Sokat jelent az, ha az ember időben megtanul magáról gondoskodni, időben elkezd észnél lenni... Nálam így alakult, hamar jött a pokol, de hamar túl is jutottam rajta. Bízom benne, hogy így már nem ér komolyabb megrázkódtatás a szeretteim (szüleim és az idősek) elvesztésén kívül. Arra meg úgysem tudok felkészülni.

Másnál is van így. Mindenkinél aki így teremti meg magában.

Senki sem kért, hogy tekints egyre hamisabban.

A stressz? 42 évesen azt se kéne tudnod, mi az. Én 30 se vagyok, de nincs stresszem.

Ennyi ideje élsz és még nem volt időd leülni meditálni?

Nem csoda hogy egyre rosszabb. Egyre inkább megragadja a tudatalattid a rosszat, miközben 0 irányítást gyakorolsz rá.

Nálam ugy van hogy ugyanazok a problémák egyre elviselhetetlenebbek

Huszon évesen pl még ment a bőgés szakitás utan, egyedullétek alatt éltetett a remeny es izgalommal töltött el a várakozás is hogy ki lesz az uj barátom

30 felett már kezdett pánikom lenni hogy megint szakitas komoly kapcsolat zero 30 felett az egyedullét már azt vonta magával hogy szoba álltam már pl bunozokkel is ha az szeret mert végre szeret valaki szivbol! Persze lecsukták..

40 felett az egyedullét már = depresszio (2 ferfi közt)

Munkahelyek

Huszonévesen még kivánvsian kerestem önmagam tengeteg munkahelyet kulonbozo irányokat bp videk kulfold kiprobáltam. Kivancsi voltam es nyitott megismertem az erosseggeim gyengesegeim utaztam mindenhova mindig

30 felett már elvártak tőlem egy fix jolcizeto munkahelyet karriert, de mászkáltam tovabb hol bp hol kulfold. Még mindig nem volt meg az igazi munkahely. Aztán besokalltam a vándoréletbol

30-40 kozt meg meglett eletem elso igazi munkahelye ahol asszem 6 vagy 8 évet voltam, erre MEGUNTAM és elkezdtem belesz.rni de csődbe is ment a cég szal kereshetek megint munkát. Már nem az önmegismerés és kivancsiság hajt, hanem hol fogom kibirni azt hogy ne mondjak fel, örömmel járjak be, ne kinlódjak vergodjek ha be kell menni dolgozni..

Összevetve idösen már a társkeresést is, egyedullétet is gyűlölöm, meg a munkahelyeket is.

Megutáltam az egész életet kb

40 eves koromra enis belefáradtam az egesz életbe

Bar fiatalon se volt jobb

Elb*szott szar az egész

"42 vagyok, de olyan mintha egyre nehezebb dolgokkal szembesülnék"

Pontosan: szembenézel velük. Ez nem azt jelenti, hogy nehezebb lett az élet 40 évesen, csak azt, hogy realitássá vált a szemedben az, amire huszonévesen egyszerűen szartál magasról.

De pontosan ez a lényeg: a szüleid huszonévesen is meghallhattak volna, és te is megbetegedhettél volna, csak akkor még ez nem foglalkoztatott. Nekem pl azóta vannak ilyen szembesülő érzéseim, mióta meghalt az anyám. Pedig én 29 éves voltam akkor, anyám pedig 49. Addig eszembe sem jutottak ilyen dolgok, azóta pedig bennem is felmerült, hogy benne van a paklibab, hogy én is csak 49 évet éljek.

A másik tipikus dolog, hogy negyvenes éveire az ember már felépít egy egzisztenciát, amit elkezd félteni. Ez is stressz, ami huszonévesen nincs, mert akkor még nincs mit őrizni, csak álmodozás van, hogy majd milyen jó lesz.

Szóval röviden: nem lett nehezebb az életed, hanem a tétet veszed sokkal komolyabban. A te fejedben történt a változás.