Nem engedi normálisan feltenni a kérdést, ezért szerencsétlenkedem?
Neked szólt már be koldus, mert nem adtál neki pénzt? Mit?
Bocs a fenti hülyeségért, de rámszólt a rendszer, hogy ne csevegjek.
Köszi, hogy írtatok. Én egy negyvenes, kövér szerény nő vagyok kinézetileg. Ebből arra következtetnek, hogy hülye is. Volt olyan huszas éveiben járó cigánypecsenye, aki a Moszkván odajött hozzám, miközben vártam valakit, aztán elkezdte, hogy milyen szép vagyok. Még ő sértődött meg, mikor mondtam neki, hogy oké, lépjünk túl a bevezetésen, mit szeretne. Tisztára meg volt sértődve, hogy nem értékeltem a "kedvességét". Ja, és persze, pénzt akart.
Most meg a buszmegben előadja magát, persze cigánykerék ez is, huszas éveiben jár, keze-lába ép, hogy ő milyen rosszul van. Mondom, akkor ne hozzám forduljon. Erre persze mindjárt jobban lett. Fényezte magát egy darabig, ő nem koldus, nem iszik, nem kábszizik, kislányát elvették tőle, stb. Persze ő is penzt kért. Kulturáltan mondtam neki, hogy nem tudok adni. Erre ilyen nagy fensőbbségesen beszólt nekem. Nem szoktam, de most visszaszoltam.
Egyszerűen nem értem, miért gondolják, hogy neked kötelességed adni.
24
Pl kiírom, hogy anyám apám meghalt, segítsenek. Vagy, hogy beteg a kutyám és adjanak pénzt
Engem egyszer a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában szólított le egy fiatalember, akin még valami olyanforma fényvisszaverő mellény is volt, mint aki a BKV nevében igazítja útba az embereket. Akkoriban voltak ott ilyen emberkék, ui. nem sokkal előtte kezdték a vonatjegyet az aluljáróban árusítani a felszíni állomásépület helyett, meg raktak ki MÁV- és BKV-jegyautomatákat, ez is újdonság volt. És persze a metróhoz való lejutást is akkor tanulta mindenki.
Szóval a fickó úgy tett, mintha engem akarna segíteni, mikor mondtam, hogy BKV-gyűjtőjegyet akarok venni. Helyettem nyomkodta a gombokat, sőt ő szedte ki a jegyeket a kezébe. Aztán kért pénzt. Én viszont bankkártyával fizettem, és jobb híján azt nyögtem neki, hogy nincs nálam készpénz, csak bankkártya. Hát ettől végre leszállt rólam.
A Keletiben sántikált felém egy idősödő fickó nagy, bánatos kutyaszemekkel, hogy pénzt kunyeráljon, mondtam, hogy nincs (tényleg nem volt nálam, nem, mintha számítana), erre levedlette az álcáját, és elkezdett üvölteni, hogy "Nem?! Majd Jézus előtt állva meglakolsz!!"
Épp mellettünk sétafikált el egy biztonsági őr, gyorsan utána is rohant :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!