Lett valaki az ismerősi, rokoni körödből öngyilkos? Mi történt utána, hogy dolgoztátok fel? Voltak ráutaló jelek?
A nagyapám, amikor még kisgyerek voltam. Akkoriban nem tudtam róla, csak jóval késöbb mondták el. Elég messze éltünk egymastól, nem volt közelebbi kapcsolatunk vele.
Elötte semmi feltünö dolog sem volt, akkor sem történt semmi aktuálisan, igazán nem értette senki az egészet.
A zaklatómnál számomra egyértelmű jrlek voltak. Mindig elégedetlen, dühös volt. Éreztem, hogy megbékélt mindennel, elengedte az életet. Tudtam, hogy megkísérli az öngyilkosságot. Szóltam 3-4 ismerősének, hogy figyeljenek rá. Engem zaklat, feljelentett, nem tudok segíteni. Mindenki azt mondta, hogy teljesen jól van, totál békés, kiegyensúlyozott. Csak èn vettem észre, hogy ez azt jelezte, hogy már semmi nem érdekli, úgyis öngyilkod lesz. Pár nap múlvs megkísérelte és meghult.
Én úgy éreztem, hoy a k.rva anyjukat azoknak, akiknek hiába szóltam. Mindenki hülyének nézett, kiosztott.
Utána mindenki azt mondta, hogy jé, nem is lehetett sejteni, ki gondolta volna. Én, b@sszák meg. De mit tehettem volna 2 éve tartó zaklatás után? Majdnem engem kergetett a halálba.
Nem volt semmi bizonyítékom, egy kijelentés, egy írás, ami alapján mentőt küldhettem volna.
Anyu unokatesójának a nevelt fia. Vonat elé ment.
Nem tudom... nem álltunk közel az uokatesóval, nem volt jó ember sosem, iszákos... a srácot elvileg szektások fanatizálták, és kergették öngyilkosságba, valszeg a családja elől is menekült, középiskolás volt.
Fogalmam sincs hogyan lett feldolgozva. Kicsi voltam, alsós korú. Közel laktunk, de túl ritkán találkoztunk, hogy valódi rokonnak tekintsük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!