Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hol rontottam el?

ZhenZhen kérdése:

Hol rontottam el?

Figyelt kérdés

Azzal kezdődött, hogy megsérült a hátam pár évvel ezelőtt. Mivel az orvosok csak gyógyszerrel tömtek, így másféle lehetőséget kerestem a gyógyulásra. Így találtam rá a Kungfu edzőmre. Mivel a Shaolin kolostorban nőtt fel, így kicsit ért a gyógyításhoz és a segítségével pár hónap alatt rendbe jöttem. Nagyon hálás vagyok érte mai napig. Aztán egyszer ezt el meséltem egy másik lánynak aki szintén a tanítványa volt, láttam rajta,hogy furán vigyorog az egészen, már akkor elfogott egy rossz érzés, de mivel később együtt jártunk az edzésekre, így úgy voltam vele majd alább adja a hülyeséget. Ez sem volt túl jó ötlet mert ennek az lett a vége, hogy folyton engem bámult, utánzott. Persze nem csípem az ilyesmit, és akkor kezdtem kicsit ideges lenni, mikor azt láttam, hogy ha elrontok valamit és az edző kijavít vigyorog mint aki nyert a lottón. Az edzőm is szépen lassan elkezdett tőlem eltávolodni. Pl: az egyik privát edzés első felében a fal felé fordult nem szólt csak alig és rám se nézett. :(

Sokszor a kedves felesége is kb húsz perccel az edzés vége előtt jött be a terembe a kisfiukkal, és mivel hosszú bottal tanultam, így az egész tréning megszakadt rögtön a kicsi miatt.

Az utolsó felvonások egyikében láttam az előbb emlitett hölgyet, hogy ugyanolyan bottal edz mint az enyém. Mivel gyakorlatilag odáig is az enyémet használtuk az edzéseken így rá kérdeztem a dologra, mert terveztem hazavinni. ( szóltam több embernek is róla akik a cuccokat használták). Finoman kérdeztem nem támadólag, erre kaptam kb 1km hosszú üzenet, hogy én őt lopással vadolom stb.

Na innentől bár én az edzőmnek erről egy szót se szóltam, de teljesen elfordult tőlem. Odáig fajult a dolog, hogy jó ideje már az edzésekre se járok, mindig azt üzeni, majd ha visszajön a városba.( most a házánál oktat, igen a csajt is. )

34/N

Tudom gyerekes ez az egész de nem tudom mit csináljak mert szeretném folytatni az edzést, de totál elfordult tőlem az edző. Másikat meg nem nagyon találok.


2022. jún. 24. 18:41
 1/2 anonim ***** válasza:

Nem látom az összefüggést a szövegrészek között.

-Elmondtad egy másik tanítványnak, hogy az edző segített meggyógyulni, erre rád szállt, és nevetett, mikor hibáztál az edzéseken?

-Az edződ eltávolodott tőled, mert a másik lány nevetett rajtad?

-Nem lehet hosszú bottal edzeni, ha gyerek van a közelben?

Megannyi kínzó kérdés...

2022. jún. 24. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
A hátad sérült…Nekem a szívem. Nem látszik rajta semmi, de különböző hatások érték már. A jó edző tudja azt, hogy hogyan kell segíteni, nem fordít hátat senkinek, emellett ösztönzi az embereket a fejlődésre. Ha aktív életet él valaki, az nem adhat okot arra, hogy rosszul viselkedjenek vele.
2022. jún. 24. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!