Nők, akik 40 fölött vagytok és nincs gyereketek, megbántátok, hogy nem lett?

7-es:

Bocsi, hamar elküldtem.

Tehát lehet igazad van a most olvasottak miatt. Az én infóm olyan 2-3 éves lehet, azóta lehet változott.

Én sokat beszélgettem a környezetemben élő és velem kollegiális vagy jóismerősi viszonyban lévő gyerektelen középkorú nőkkel, mert nagyon érdekelt milyen megélni a gyerektelenséget nőként.

Általában eljött az a pont az életükben amikor egy konkrét személytől esetleg szerettek volna gyereket. Ez a vágy halványan vagy erősebben megjelent, majd különböző okok miatt el is halt. A különféle okok: a foglalt partner, az életkor (túl fiatal, túl idős), egzisztenciális félelmek, nagyon eltérő társadalmi státusz, idős szülők gondozása, a szabadság féltése, rossz tapasztalatok a családban és a "csak", mint nyomós női indok.

Nem bántam meg, örömmel köttettem el magam, amint lehetett (40 éves korig idehaza nem lehet).

Az egész életemet gyerek nélkül terveztem. Jóformán még én is gyerek voltam, mikor ezt eldöntöttem (20 éves korom körül). Soha nem volt igényem másra, konkrétan az tett boldoggá, hogy tudom tartani ezta tervet.

És minél idősebb az ember, annál hálásabb a szervezete azért, hogy nem lett kitéve ilyesminek.

Ez nem olyan dolog, amit meg lehet bánni, hiszen egy gyermektelen nő nem tudja megítélni, hogy milyen lett volna az élete gyerekkel, még ha van is róla elképzelése.

Az ilyen kérdést a gyerekeseknek kell kiírni, bár ott meg az a veszély áll fenn, hogy nem merik felvállalni, ha esetleg megbánták a gyermekvállalást.