Honnan jött az a nézet, hogy az ember egyedül is legyen boldog? Ha az ember társaslény akkor, hogy várhatjuk el valakitől a self happinest? Nem túl magas elvárás ez, ha az ember társaslény?

"Ezt azok hangoztatják, akiknek két kapcsolatuk között eltelik három hét, közben ott vannak a barátaik és a családjuk."

Ezek pont nem.

Pont az ilyen emberek azok, akik képtelenek egyedül is boldogok lenni, pont ezért menekülnek kapcsolatból kapcsolatba, barátságból barátságba, mert képtelenek egyedül feltalálni magukat.

A kapcsolatfüggőség, az egyik legrosszabb, amikor az egyik fél boldogsága és minden öröme a másiktól függ. Akárhogy nézzük ez nem egészséges.

Amúgy logikusan nézve:

Ha nincs társaságod akkor van egy csomó időd. Nem mindegy, hogy ezen időt siránkozással töltöd el, vagy feltalálod magad és csinálsz valami hasznosat, érdekeset.

Alapból hogy akar valaki társaságot, párt, barátokat, ha semmit nem tud nyújtani? Semmit nem tud adni, nem érdekes ember?

Én régen igazi szobanövény voltam. Ezt látják az emberek. egyszer randiztam egy csajjal, konkrétan megmondta, hogy olyan vagyok mint egy kocka akit zavar, hogy fel kellett állnia a géptől, és ki kellett jönni a lakásból. És hát rohadtul igaza volt.

Manapság már ilyeneket nem kapok. Sőt, sokkal több pozitív megjegyzést kapok. Hogy látszik, hogy sokat vagyok szabadban, jó a színem, látszik, hogy szoktam mozogni, emberek között lenni.

Túrázni, kirándulni járok el, de az élet más dolgairól is nyitottabban tudok ez által beszélni. Sokkal érdekesebb az embereknek valaki, akinek vannak sztorijai.

HA csak magam nézem, történnek dolgok az életemben, így sokkal több dologról van határozott véleményem. Ellenben a régi önmagammal. Régen otthon ülősként engem is a "mély témák" meg beszélgetések érdekeltek. Miközben elment mellettem az élet és az élmények.

Folyt:

Vagy például egyedülállóként is van autóm, lakásom, hobbim. Vannak barátaim és társaságom is, de ehhez kellett az, hogy önmagamban boldog legyek.

A társaságom lényege pont ez, olyan emberek gyűltek körém, akik vidámak, pozitívak, az élet jó dolgait keresik. Nyilván ezért kerültem én is a képbe. Ellenben ha örök depressziós céltalan lettem volna, akkor most ők sem lennének.

Vagy sokszor megkaptam másoktól, hogy tetszik nekik, ahogy élek. Ahogy látom a világot, életet. Sajnos azóta kicsit "beborultam" de kezdek újra kinyílni.

Pedig semmi extrát nem csináltam, csak éltem, jöttem mentem, meg próbáltam észre venni a kisebb nagyobb örömöket. Mellette meg hajtottam a célokat, meló, lakás.

Ismerősömtől is megkaptam, hogy de jó nekem, egyedül vagyok, csinálok amit akarok, nem kell másokhoz alkalmazkodni. Nyilván van ennek hátránya is, de van benne igazság is.

#14

Azért nem lesz egyenrangúan kezelve, mert aki a másiktól függ az mindig mindent akar.

Miközben normális embernek van több barátja, párja, ismerőse, kapcsolati köre, vagy éppen magánélete, én ideje, addig azoknak, akik tőle függnek azoknak nincs.

És innentől már nem egyenrangú a dolog, hiszen a szerteágazó érdeklődést ami egy emberben van, a boldogtalan ember azzal az egy emberrel akarja helyettesíteni, ami nyilván nem egészséges.

Illetve tök jól hangzik, hogy melletted boldog a másik. De meddig?

Lehet beszélgetni, programokat szervezni, de ez rohadt hamar unalmas és egysíkú lesz, tekintve ha az egyik félnek semmi élete nincs rajtad kívül.

Pont ez a gond, az egyik fél ráakaszkodik a másikra, vagy ideiglenesen mindketten egymásra, de ezt idővel megunják. Onnantól meg megint csak a boldogtalanság marad.

Én pont ezt szeretem a barátaimban, ott vannak nekem, de mégis van élete mindenkinek és elfogadjuk ha a másiknak épp valami más programja akad.

Elképzelem, hogy például a "boldogságát a másik embertől függővé tevő" illető úgy jár, hogy talál egy párt, nagyon boldog, rózsaszín köd, a nap 24 órájában egyedül vannak.

Párjával történik valami, például súlyos betegség, hetekre vagy akár hónapokra kórházba kerül...

Mit tenne ekkor a boldogságot, megváltást, napi 24 órai szórakoztatást remélő illető? "Jajj már, pont most kellett kórházba kerülnöd, amikor minden olyan szép és jó volt!", "Nem bírom, sírógörcseim vannak, ez borzasztó!" "Jajj de rossz nekem, mi lesz velem, ezt nem lehet kibírni", stb... Esetleg addig "keres egy másik párt" vagy mit tesz?

Egocentrizmus a köbön.

És mi az, hogy miért kellene nyújtani valamit?

Pontosan azért, mert a kapcsolatépítés, legyen szó párkapcsolat, barátság, munka egy tanulható, fejleszthető és fejlesztendő dolog. Ha te alapból nem adsz semmit, akkor nem is nagyon tudsz elvárni semmit.

Ez a személyiségét kell megismerni meg olyan, pont olyan, hogy ezt elég hamar megismered, kiismered. Ha azt látod, hogy számodra nem vonzó akkor nem fogsz vele semmilyen kapcsolatot ápolni.

Jól hangzik ez a "mélyen megismerni a másikat" de erre azt mondom, hogy a nagy lóf^szt. Szabad emberek vagyunk, korlátozott idővel a világon, hagy döntsük már el szabadon, hogy meg akarjuk-e ismerni a másikat vagy sem.

ÉS miért akarnánk megismerni bárkit mélyen, amikor már a felszín is tök üres, és felszínt kapirgálva rájössz, hogy belül sincsen semmi.

Le leszek majd pontozva, mert itt minden magának való különleges gyémántnak tartja magát, de ez csak önámítás.

Pont ugyanolyanok ők is mint bárki más. Annyi különbséggel, hogy kapcsolatok és élmények híján fingjuk nincs a világról, mégis úgy beszélnek róla, mintha ők szarták volna a spanyolviaszt.

#18 ez is egy tökéletes megfogalmazás.

Pont az ilyen emberek rinyálnak legjobban arról, hogy mindenki felszínes, mindenki magára gondol, bezzeg Ő RÁ senki.

Miközben tulajdonképpen őt is a saját egója és önnön céljai vezérlik amikor bazári majmot akarnak aki mindig őket szórakoztatja mert képtelenek önmagukat feltalálni.