Csókolták már meg a barátnődet? Hogy dolgoztad fel?
Barátnőm pár napja megivott pár italt egy kollégájával. Ma elmondta, hogy amikor hazafelé sétáltak (közel élünk egymáshoz) a csávó megcsókolta.
Nem tudom kiverni a gondolatot a fejemből. Az a szemét egyszer már kikezdett vele, de amikor megtudta, hogy kapcsolatban van, akkor bocsánatot kért. Most meg ez... Szerencsére otthagyta a munkahelyét, úgyhogy nem kell látnunk többet.
Hogy felejthetném el, hogy valaki más szája hozzáért az övéhez?
Ha jól értem ez történt:
A csajod kollégája kikezdett a csajoddal egyszer. Ki tudja akkor mi történt.
És most ugyan azzal önként elment randizni, iszogatni és lesmárolta. Legalábbis ennyiről tudsz.
Az se normális, hogy még vele vagy...
Ezzel az a baj, hogy akárki megtudjon csókolni, neked is akarni kell.
Ha a barátnőm nem akarta volna, ahogy közeledett volna a munkatársa ő távolodott volna, el löket volna, minimum elfordította volna a fejét...
Tehát a barátnőd is akarta, csak közben lelkiismeretfurdalása lett és elmondta neked.
Szóval szakítanod kéne.
Barátnőmet is próbálták már megcsókolni, tajrészeg volt és akkor is tudta, hogy el kell lökni a másikat.
1-es: Hárman voltak, nem csak kettesben. Többen is lettek volna, de lemondták.
4-es: Miért is?
5-ös: Mondasz valamit.
A barátnőm úgy mesélte el, hogy részegségében elesett, a pasi nyújtotta a kezét, és amikor lábra állította, akkor ahogy felegyenesedett csókolta meg. Ezután a csajom ellökte magától és pofon vágta.
Persze van bennem kétely, de szeretnék neki 100%-osan hinni.
"Hogy felejthetném el, hogy valaki más szája hozzáért az övéhez?" - exe is van akivel valszeg le is feküdt, az nem zavar?
A pasi megcsókolta, ő meg ellökte. Ezek után mire vagy féltékeny?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!