Mit tehetnék? Létezik még csoda amivel ez megváltozhat?

Bántalmazó családban nőttem fel,egészen 22-23 éves koromig. Fizikailag és érzelmileg is. Elváltak a szüleim négy éves koromban, az apámról semmit sem tudok, csak hogy "egy szemét ember". A nevelőapám bántalmazott, az anyám meg elnézte, adta alá a lovat. Nagyon-nagyon sok szenvedést éltem át. Folyamatosan költözködtünk, négy óvodába jártam. Sose voltak barátaim, ahogy bekerültem az óvodába én voltam az akit kiközösítettek, kiutáltak, majd később nyíltan bántottak is, megaláztak,volt, hogy a társaim fizikailag is bántottak, "csak viccből". Mindig én voltam a fura gyerek, akit senki se értett. Az óvónőimnek, tanáraimnak is. Mindig azt mondták az anyámnak, hogy nem vagyok normális. Az óvódában ha sírtam jéghideg vízes ruhany alatt fuldokoltattak. Az anyám elméletileg nem tudott róla. 7 évesen táncolni jártam. Nem voltam kövér kisgyerek, de az edzőnőm folyamatosan gúnyolt és alázott mások előtt. Egy felnőtt nő..Az anyám elvileg ezt se tudta.Iskolákat is váltottam párszor de nem lett jobb. Az anyám azt mondta, "a céltábla a hátamon". Már 25 éves felnőtt nő vagyok és még mindig így van. Taszítom az embereket, utálnak engem,nincsenek barátaim, nem egyszer bántalmazó kapcsolatba kerültem, nem kapok munkát,mert annyira unszimpatikus vagyok mindenkinek.Annak ellenére, hogy erőmön felül próbálkozom, tényleg igazán! Diplomám van. Nagyon sokat dolgoztam érte, hogy normális életem lehessen. De ez nem az. Ez nem is élet. Folyamatosan csak a bajok zivatata zuhog rám. Nagyon sokszor és sokan átvertek már, mert azt hiszik, velem meg lehet tenni.Őszintén nem tudom mit teszek ami ennyire unszimpatikus lenne, hogy ennyire kell gyűlölni engem. Nem vagyok egy olyan ember aki csak úgy hagyja eltaposni magát. Mindig felálltam, mindig újra próbáltam, máshogy de nem segít semmi. Terapáriára szeretnék járni, de sajnos nincsen rá pénzem, sőt mivel a legutóbbi munkahelyemen átvertek és kirúgtak, 3 hónapja munkám és biztosításom sincs mert sehol sem kapok munkát. Annyira ki vagyok merülve, annyira szenvedek. Néha próbálom elhitetni magammal, hogy én is normális ember vagyok, mint bárki más, de aztán újra visszatér "az átok". 3 éves korom óta csak pár hónap volt amikor látszólag elhagyott engem,és reménykedtem, hogy így is marad, majd ha felnőtt leszek jobb lesz, de nem. Valójában már egész fiatalon tudtam, hogy ez sose változik és hogy sose lesz normális életem.