Melyik a legjobb társ szerinted egy egyedülálló embernek?

A haverok és mellette alkalmi kapcsolatok.

Az ember nem unatkozik, de otthon sem nyaggatja senki az életstílusa miatt, nem kell alkalmazkodni senkihez.

Szerintem amelyiket ő a legjobbbak érzi.

Nyilván jó egy háziállat, de azt minden este/reggel le kell vinni sétálni, kell etetni, ha beteg akkor orvos, és nem biztos hogy jó neki egyedül egész nap. Ha valaki ezt a felelősséget nem akarja a nyakába venni, nem jó társ neki egy állat.

Barátok szerintem minden egészséges embernek kellenek.

A testvéri kapcsolat pedig a milyenségétől függ, én pl simán tudnék csak a tesómmal együtt élni.

2-es

Amit leírtál az addig jó amíg valaki fiatal. De arra senki nem gondol, hogy mi lesz ha megöregszik. Ha valaki megbetegszik akkor rohadtul kiszolgáltatott tud lenni ilyen szempontból. Elég pl. egy kéz vagy lábtörés, ha nincs melletted egy társ aki segítene ilyen helyzetekben, akkor jöhetsz te az alkalmi kapcsolataiddal...

Biztos segítenek rajtad mikor 40 fokos lázzal fekszel, nem tudsz felkelni és letusolni stb.

Ezek csak akkor jutnak el az ember tudatáig ha már belekerül egy ilyen szituációba. Addig csak a haverok meg a szexkapcsolatok a fontosak.

De kívánom, hogy soha ne kerülj ilyen helyzetbe.

Aki egyedül akar élni, az számol ezzel az eshetőséggel. Viszont egyedül élni nem kötelezően azt jelenti, hogy nincs senki az ember életében, aki segítséget tud nyújtani, ha nagy a baj.

Nekem az elsődleges a saját életterem érinthetetlensége, azaz bogaras vagyok, a házam a saját vágyaim szerint akartam berendezni és nem akarok senkihez alkalmazkodni. Ha beteg vagyok akkor maradok otthon, mint bárki más. Ha súlyos beteg lennék akkor orvost hívok, mert a háziorvos kijár a fekvőbetegekhez is. Nem vagyok teljesen egyedül, mert vannak haverok és barátok.

Az alkalmi kapcsolatok pedig nem ártanak senkinek, mert az közös beleegyezésen alapul és mindketten azt kapjuk tőle, amire vágyunk, majd ki-ki megy a dolgára. Ezen kívül két szexbarátommal majdnem 15 éve járunk össze különböző rendszerességgel, az egyikkel párokhoz is szoktunk csatlakozni.

Nekem ez bőven elég, de tartós kapcsolatra sosem volt és soha nem is lesz igényem, ahogy gyereket sem akartam soha. Nem attól függ a szociális életem sem, hogy van -e barátnőm/feleségem vagy sem.

Egy feleség/férj is meghalhat később, akkor is egyedül marad az özvegy, nem? Mindenki keresse azt, amire vágyik.

#8

Normális esetben ha valaki pszichésen rendben van, akkor a társát nem "tartja" mint valami állatot, hanem egy szereteten, tiszteleten és kölcsönös megbecsülésen alapuló társkapcsolatban (házasságban, együttélésben) vannak egymással.

Nem azért vagyunk együtt a társunkkal mert ingyen ápoló kell, hanem mert szeretjük, és ez önzetlenül "jön belőlünk", hogy mellékesen ápoljuk is ha éppen úgy adódik (mindkét fél részéről). Amióta társadalmak léteznek, egy normális párkapcsolatban ez alap dolog.

Ahogy a házasságkor is mondani szokták: jóban-rosszban, egészségben-betegségben, szegénységben-gazdagságban.....

Persze ezt nem kötelező így csinálni. De amiket hallani lehet, hogy egyes idős otthonokban mi megy...háát..., én még inkább mindig egy szereteten alapuló párkapcsolatban hiszek, mint a haverokban meg az alkalmi kurópajtikban.