Örültök, hogy a létező legborzalmasabb, leggusztustalanabb, legszörnyűbb évszaknak, a télnek vége?
Céltalanul lézengő
Érdekes, a meleggel alapvetően én is így vagyok.
Ha egy 29 fokos szobában kell ülni, akkor hót ziher, hogy rosszul leszek, ami azt jelenti, hogy elnehezül minden végtagom és a fejem is, és ez akkor igazán vicces, amikor a fejemet meg kellene tartanom a kezemmel, de a kezem is nehéz.
Viszont szabadban eleve alacsonyabb a hőérzetem és könnyed, pár órás mozgással semmi bajom ugyanazon a hőmérsékleten, amin bent ülve rosszul lennék már.
Annyi, hogy nekem azért sokszor mozogni is nehézkes. Például nyáron jártuk be a Nyíregyházi Állatparkot barátokkal. Kb 1-2 óránként hisztiztem, hogy üljünk már le és valóban alig álltam a lábamon. Most hétvégén várost néztünk ugyanazokkal az emberekkel. Közel egész nap talpon voltam és semmi bajom se volt.
Bicajozásnál is volt, hogy 30 fokban (annál nem igazán volt melegebb) 50 km után kivoltam, enyhén rosszul is voltam pedig lassan mentünk és ittunk eleget. Máskor 15 fokban két és félszer annyit is bírtam. Iszonyúan fájó térddel, de megcsináltam.
De alapvetően akkor is az enyhe mozgást választanám az üldögélés helyett 28-29 fok felett.
Van egy kis szívgondom, szerintem ez lehet az oka.
Szerencsére ma már elindulok a légkondis lakásból, felszállok a légkondis villamosra (ha nem az jön, addig kibírom) és beérkezem a légkondis irodába.
"Iszonyúan fájó térddel, de megcsináltam."
Jó, hogy említetted a térdet.
Alapból túrázós időszaknak az átmeneti 20-25 fok a legjobb.
Akkor tudok 40-50-60 km-eket is menni.
Nyáron ez redukálódik 25-30 közé mert érzem, hogy terheli a szervezetem a meleg és főleg a párás levegő, például egy Balaton közelében.
Télen viszont az ízületeim, főleg a térdem nem tudnak átmelegedni, és baromira tud fájni.
Uhh, az nem jó.
De elismerésem a 40-60 km-ekért!
Én fénykoromban 30-at bírtam menni, manapság kb 20, de attól brutál elfáradok és napokig van izomlázam.
Pedig rendszeresen sportoló, 30 körüli vagyok.
Én akkor is idealizálom a telet, olyankor "felpezsdülök". Többet vagyok szabadban, inkább gyaloglok bkv helyett. Imádok nagyokat szippantani a jó hideg esti levegőből.
Van ez a nagyon fehér fényű idő, mikor nem süt a nap, de átsejlik a fehér felhőkön, és minden nagyon világos. Pár hete volt olyan errefele. Nem vagyok spirituális, de olyankor mintha vibrálna valami elektromosság a levegőben, valami élet. Olyankor nagyon közel érzem magam a természethez, nagyon megnyugszom. Nyálas, de olyankor az jut eszembe, hogy csak azért a gyönyörű fényért, érzésért megéri élni. Ilyen napok csak a hidegebb hónapokban vannak. Engem a meleg lemerít, testileg-lelkileg, idegennek érzem.
Igen, örülök! Végre életre kel a természet, süt a Nap, hosszabbodnak a nappalok.
A nyárral csak az az egy bajom van, hogy az utóbbi években egyre nagyobb a kánikula, ez nehezen viselhető már. Olyan 30 fokig elég lenne.
Egyelőre még nem, mert még nincs vége a télnek, a reggeli -10 fokok nekem legalábbis egyenlőek a téllel. :D
Amúgy én magam meglennék a téllel is, szeretem azt is... de igen, a kertem és a növényeim miatt nagyon nagyon várom már a jó időt. 🌱
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!