Mit tegyek, hogyha egy jellemtelen senki vagyok és mindig mások után megyek?

Nem tudok senki mellett én lenni. Mindig átveszem az éppen aktuális barátom stílusát. Szóhasználatot, viselkedést erőltetek magamra, ami az adott illetőjé. (Például: óvodában az egyik óvodatársam, akit akkor nagyon menőnek tartottam, nem azt mondta, hogy takarodj, pusztulj, menj innen, hanem hogy pusztulkodj. Vagy például általánosban volt kinti és benti cipő is, és mivel az egyik osztálytársam nem vette át a cipőjét, ha mentünk az udvarra, így én sem.)

A fenti példákkal úgy gondolom, hogy nem is lett volna baj, hogyha nem marad meg ez tinédzser koromra.

Nyilván olyan dolgokra, hogy lógjak a suliból, cigizzek, piáljak, ilyenekre nem tudnak rávenni, de sosem adom magamat, mindig mást játszok, mást utánzok. És erre valamilyen szinten "rászolgál", beigazol a visszajelzés: ha elkezdem magamat adni, mindenféle filter és maszk nélkül, akkor elfordulnak tőlem az emberek. Így kezdeni még semmilyen kapcsolatot nem tudtam kialakítani. Valahogy mindenki számára érdektelen vagyok, akik számára meg érdekes lennék (a nálam fiatalabbak például), azok meg számomra érdektelenek.