Uszoda, edzőterem öltözőjében mennyire illik eltakarni magamat, amikor meztelen vagyok? F17
Otthon nem járkálunk meztelenül, de ha éppen valaki meglátja a másikat ruha nélkül, nem ügy. Ezt szoktam meg. De láttam öltözőben, sőt zuhanyzóban is, hogy sok korombeli srác fürdőgatyában fürdik és törölközőt teker magára amikor gatyát cserél.
Nekem is úgy kellene?
Gáz vagyok ha meztelenül zuhanyzok és az öltözőben nem tekerek semmit a derekamra?
Nem akarom hogy magamutogatónak gondoljanak.
Egyébként (az #1-es vagyok) az én 17 éves nevelt fiam is takargatja magát. Megkérdeztem, miért (első családi uszodázásunk volt).
Levette a törülközőt, és megmutatta:
"Ezért" -és hozzátette, hogy az osztály, és évfolyamtársai közt, övé a legnagyobb. És ezért bámulják meg az uszodás napokon. Az már sikerült elérni, hogy amikor nem az osztállyal van, hanem úgymond "velünk", nem feszélyezi magát.
11-essel értek egyet. Amúgy az ember zuhanyozás közben folyamatosan mozog, úgyhogy csak az láthatja a lényeget, aki meredten figyeli - az meg akkora bunkóság, amekkorát soha nem tapasztaltam, és nem utolsó sorban rendkívül feltűnő is. Az ilyen férfi hamar kapna egy-két gúnyos megjegyzést a hajlamaira úgy, hogy a föld alá süllyedne szégyenében.
12-es, ezen jót nevettem. Azt gondoltam, inkább büszke rá. :-)))
#12
Na, persze, mese habbal. Jobbat találj ki. 😂😂
Én mindig meztelen vagyok ha úgy van, tusolóban mindig, öltözőben, ha indokolt.
De fürdőkben amikor tusolok sose vagyok fürdőnadrágban. Mindig meztelenül vagyok.
Vagy edzőtáborokban. Ott is, ha tusol a csapat akkor mindenki meztelenül van.
22/f
Én hobbiból járok időnként úszni, mindig fürdőruha nélkül zuhanyzom, akkor is, ha nem viszek tusfürdőt, hanem csak lemosom magam. Nem zavar, hogy más nők látnak, nekik is ilyen testrészeik vannak. Ritkán látni fürdőruhában zuhanyzó nőt, meztelen a zöme.
N
Miért kell egy tusolóban a fal felé fordulni, vagy magad köré tekerni a törölközőt mikor ki jössz, vagy a szekrény felé fordulni?
Mindenki az öltözőben és a tusolóban féfrfiból, vagy fiúból van. Nem kéne ennyire takargatni magát az embereknek.
És ha ezzel baj van valakinél, azt nem értem. Mert ugyan az lóg neked is, meg a gyereknek is, és az öregnek is.
A gyerekekben meg nem tesz kárt az, ha látja a felnőtteket meztelenül. Ez egy akkora hülyeség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!