Én mondom, kegyetlen világban élünk. Ugye?

Igen.

Na? Most már jobb, hogy ezt megerősítette egy számodra vadidegen ember neked?

Én így fiatalként (19) azt tapasztalom,hogy semmiféle lelki segítséget/támogatást sem kapnak a velem egykorú,vagy akár sokkal fiatalabb tinédzserek.

A szüleinket túlságosan leköti a pénz szeretete,a pénz gondolata, így ránk már egyáltalá,vagy csak alig alig van idejük.

Ha mégis van idejük azt mondják,bezzeg az én koromban senki sem volt depressziós. Vicces..

Az iskolában sem azt tanítják,amire az életben szükségünk lenne. Nem úgy bánnak velünk,ahogy azt egy normális diákkal kellene.

(Épp ezért hagytam ott a középiskolát is tavaly).

Kitartó vagyok,mindig is az voltam,de az embernek mára túl sokmindent kell lenyeljen,ha akar valamit az életben. Szakma kell ez tény! Anélkül nem lehet élni normális életet,

De miért áll mindenek felett egy tehetősebb ember? És én,aki szerényebb körülmények között élek, miért nem vagyok emberszámba véve,holott ugyan úgy dolgoztam,mint más..

Kevés dolog szól számomra az élet mellet.

Néha úgy érzem,semmit sem veszítek azzal,ha eldobom.