Egy komoly betegség után is velem marad de nekem mégis bűntudatom van?
Megpróbálok rövid lenni. Két éve kiderült az autoimun betegségem( SM) direkt nem írok itt részleteket elég sok ismerősöm felismerhet…
Jelenleg változó ahogy vagyok, van amikor van kisebb izom fájdalom/zsibbadás, főleg stresszes időszakban..de másképp úgy élek, mint egy “normális” ember…
Elengedtem a párkapcsolati életet, fiatal vagyok 25 éves nem így terveztem az életet de ez alakult. Aztán megismertem őt, csodálatos ember tényleg. Nagyon sokáig próbálkozott nálam, de az elején elmondtam neki, hogy bonyolult életem van nem akarok ismerkedni, kapcsolatot stb. De ő nem adta fel és egyre inkább keresett akart. Úgy voltam vele, egye fene miért ne beszélgethetnénk ? Jól kijövünk, majd elmeséltem a dolgokat. Nem ijedt meg, úgy is velem akart lenni és ennek fél éve…
Sokszor beszélek a félelmeimről, mi lesz ha magatehetetlen leszek stb., de ő mindig bíztat és mindig csak annyit mond:”jóban rosszban”.
Tudom, érzem is nagyon fontos vagyok neki, de mi van ha idővel mégse tud már velem lenni? Feladja? És hat valljuk be joga van, de nekem az nagyon fog fájni…de ha kitart is, egy egészséges embert teszek tönkre, aki egy égészséges embert érdemel…
Nem akarok negatív lenni és ezen se kattogni, mert ez a gondolkodás se vezet jóra, sőt ez egyenes út az el váláshoz…de akkor is nehéz
Egyszer MAJD romlik az állapotod. MOST még jól vagy. Fiatal vagy. Nem titkolsz el semmit. Most miért ne lehetnél boldog?
Amúgy bárki összeeshet a következő sarkon. Ettől még nem élnek remeteéletet az emberek.
Neked is ugyanolyan jogod van a boldogsághoz, mint bárki másnak!
Saját példa: Anyukámnál 44 évesen daganatot diagnosztizáltak. 12 évig küzdött ezzel a betegséggel, apa kitartott mellette, ápolta, kemóra vitte, minden műtétkor ott volt mellette. Anyukám haláláig apukám ott volt mellette. 37 évig voltak együtt.
Tudom, hogy ez egy picikét más kategória, viszont csupán azt szerettem volna ezzel érzékeltetni, hogy betegség ide-vagy oda, az élet nem áll meg, egyszer vagy fiatal, ő vállalta veled van, elfogad így, ahogy vagy, és ennek örülj. Ne üldözd el magad mellől. Fogadd el, hogy te is méltó vagy arra, hogy így szeressenek és hogy boldog legyél!
Én arthritises vagyok, az sem piskóta. 6 éve élek párkapcsolatban, mert jó, néha rhadtul fáj minden ízületem, de attól miért fosszam meg magam a boldogságtól?
Vannak napjaim, amikor az ágyból is nehéz felkelni, hát az szívás, de olyankor a párom szó nélkül megcsinálja, amit kérek tőle, a kaját meg rendeljük, mert ő nem tud főzni :D.
Viszont a fájdalmaim ellenére is kedves vagyok vele, vicces, nevetünk, és EZ a fontos, nem a hülye betegségem. Én nem leszek depressziós meg remete... hogyne, kiélvezem az életem minden percét, amíg tehetem.
Nézd kérdező, vannak bevállalós emberek. Akik fegyelmezettek. Ilyen vagyok én is. Ha egyszer azt mondtam, hogy melletted maradok, akkor melletted maradok. Olyan fajta ember vagyok, aki nagy dolgokat is ki mer mondani felelősséggel. Tudom mit beszélek. Tisztában vagyok a szavaim súlyával. És ha beteg leszel, éppen akkor hagyjalak el, amikor szükséged van rám?
Soha...
Ne legyen.
Inkább ragad meg azt az időt, amíg jól vagy. És tölts vele sok időt, tedd boldoggá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!