Létezik szerelem első látásra?
#20
Igen, van ilyen, de ezt vonzalomnak nevezik.
#23
Szóval ránéztél egy random emberre az utcán, akinek a nevét se tudtad, azt se tudtad, meg úgy semmit sem róla, de egyből beindult a szerelem hormon termelődése. Aham, persze, én meg a havasi yetit kefélgetem gyengébb napjaimon :D
#23
Benézted, nem 16 éves vagyok. :D
Továbbra is azt mondom, nyilván előfordul hogy valaki nagyon vonzani kezd első látásra, senki nem ezt vonja kétségbe. De ez nem szerelem.
Még mindig ott tartunk, hogy azért tagadjátok a létezését, mert veletek még nem fordult elő.
De még a környezetetekben sem. Nem történt olyan, hogy a példás családapa egyik napról a másikra "megbolondult" és lelépett a bérszámfejtő Gizikével Nem történt olyan, hogy a gyerekeit/munkáját imádó addiktológus főorvos asszony megszökött az osztályán ápolt alkoholista hajóskapitánnyal.
Őszintén szólva a ti korotokban én magam sem hittem benne, vagy legalábbis el sem tudtam képzelni, hogy velem megtörténhet. Alaposan belegondolva a közel 50 felejthető kapcsolat alatt olyan istenigazából még szerelmes sem voltam. Az első házasságom is "jobbat úgysem találok" alapon köttetett, amikor meguntam, hogy hetente mással vagyok egyedül.
A második feleségemet egy konferencia ebédszünetében ismertem meg. Szerdai nap volt. Szombaton összecuccoltunk és azóta (23 éve) is töretlenül imádjuk egymást.
#27
"Nem történt olyan, hogy a példás családapa egyik napról a másikra "megbolondult" és lelépett a bérszámfejtő Gizikével Nem történt olyan, hogy a gyerekeit/munkáját imádó addiktológus főorvos asszony megszökött az osztályán ápolt alkoholista hajóskapitánnyal."
De, történt. Vonzalomnak nevezzük.
"a ti korotokban"
Elárulnád, honnan tudod a korom? :D
"A második feleségemet egy konferencia ebédszünetében ismertem meg. Szerdai nap volt. Szombaton összecuccoltunk és azóta (23 éve) is töretlenül imádjuk egymást."
Igen, van hogy a hirtelen vonzalomnak tényleg jó vége van és szerelem alakul ki belőle. Ezt senki nem vonja kétségbe.
Szia!
Érdekes kérdés. Ha szerelem nem is,de egy erős vonzalm/"tetszés" az igen,mindenképp. Amiből már könnyen szerelem lehet.
(Amint megismered)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!