Miért érzem magam ilyenkor molesztálva, már-már megerőszakolva?

Nem mondanám, hogy volt bármilyen komolyabb traumám az életemben. A szüleim elváltak, de tini voltam már és várható is volt. Sok emberben keresem azóta szülő-karaktert, pedig tartom a kapcsolatot a szüleimmel is. Rendszerint hozzám képest idősebb nők és férfiak esetében érzem, mikor kedvesek velem, hogy kicsit hozzájuk tartozom. Van vőlegényem, aki abszolút pótolja azt a melegséget, amit a családom adott kiskoromban, de akaratlanul is jön egy ilyen inger, hogy felnézek egy idősebb női/férfi karakterre és a gyermeki énem kerül előtérbe.

Tanácsokat kérek tőlük, szívesen beszélgetek velük, érdekelnek a történeteik, a meglátásaik, pont ahogy apukám is magyarázott nekem érdekes dolgokról és én csak hallgattam és valahol ebben érzelmileg is menedéket leltem.

Az első munkahelyemen is volt egy idősebb férfi, aki hasonlóan felkarolt, szakmailag meg úgy egyébként is, sokat voltunk ügyeletben együtt és sokat beszélgettünk különböző dolgokról ilyen apa-lánya hangulatban. Teljesen ártatlan volt az egész, hol a feleségéről áradozott, hol a kislányáról, elmesélte a családja történetét.

Sok hasonló emberrel találkoztam azóta, akiben szintén ezt láttam, van egy idősebb barátnőm, akivel a mai napig olyan hangulatban beszélgetünk, mint mikor még anyával voltunk egymás legjobb barátnői tini koromban.

De sajnos a férfi oldalról történt már, hogy félreértették ezeket a beszélgetéseket. És persze, sok embernek nem tűnik bizarrnak, hogy egy 23-25 éves lány meg egy 40-es fickó, mert vannak ilyenek. De mikor az első gesztust megtapasztalom tőlük, ami romantikus (közelebb húzódik, combomra rakja a kezét vagy szexuális/romantikus megjegyzést tesz), úgy érzem magam, mintha gyerekként molesztálnának. Elfog a gyomorgörcs, az undor és többször volt, hogy hazamentem és megállás nélkül sírtam, mert olyan volt, mintha a saját apámban vagy nagyapámban csalódtam volna. Utána persze senkivel nem beszéltem ezek közül, nem is mertem egyedül a közelükbe menni, pedig nem voltak velem durvák vagy erőszakosak, de egyszerűen féltem mégis.

És ilyenkor nagyon egyedül érzem a világban magam. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést és nem tudom, mi bajom van, de újra és újra összetörök az első ilyen utalásnál. Volt már, mikor velem egyidős barátom (akit csak barátnak hittem) mozdult így rám, de annál csak kínosan nevettem egy kicsit és nem annyira hatott meg maga a tény. Nem zavar, nem frusztrál a megszokottnál jobban, ha valaki meglátja bennem a nőt, aki esetleg nem vonz, kivéve ezeket a helyzeteket. A párommal is jó a kapcsolatunk, van intimitás, minden természetes, nem vagyok feszélyezve szex közben, nem azzal van bajom. De valahogy ez a kombó nagyon mélyre hatol és nagyon földhöz vág. És nem értem, hogy miért különbözik ennyire ez minden mástól.

Lehet, hogy kicsi koromban történt valami, amire egyáltalán nem emlékszem és az tér vissza így? Vagy mi van velem?