Volt már olyan, hogy elhatároztátok hogy nem fogtok sírni a temetésen és sikerült is? Mit tegyek? L

Sosem gondolkodtam előre azon, hogy mit fogok tenni/mennyit fogok sírni egy temetésen.

A nagymamám temetésén viszont nagyon sírhatnékom volt, és nem is olyan megható, felnőtthöz illő, halkan szipogo sírással, hanem hangos visszafoghatatlan sírással (kb mint amikor egy kisgyerek leesik a mászókáról) ezt pedig felvállalhatatlannak éreztem a rokonok között. Minden erőmmel elkezdtem mindenféle hülyeségeken gondolkodni, és teljesen kizárni magát a temetést a fejemből.

Valahogy el tudtam érni, hogy ne lássak, ne halljak kívülről semmit, hanem csak a legutóbb látott film, vagy youtube videó volt a lelki szemeim előtt, és végül csak alig sírtam.

De nem volt jó érzés utána, úgy éreztem, hogy nem tudtam ténylegesen elbúcsúzni így a mamámtól.

Sírjál nyugodtan.

Nem kell ezen feszülni. A gyászmunkához tartozik a sírás, ha a temetésen úgy érzed, jönni akarnak a könnyek, akkor az lesz a gyógyító éppen neked. Viselj napszemüveget. Intézd úgy, hogy temetés előtt vagy után kicsit egyedül lehess - akár úgy, hogy azt mondod, mész a mosdóba, és ott engedd ki a könnyeket. Sokat segít ám ennyi is.

Amúgy sem a sírónak kell szégyenkezni, hanem aki azt nézi, hogy ki sír.

Tavaly ősszel volt mamám temetése. Nagyon megviselt a halála. Rengeteget sírtam itthon. Elhatároztam, hogy a temetésen tartani fogom magam, annyit csak kibírok. Míg a torra készültünk a házukban, pakoltam, terítettem, fogadtuk a rokonokat, próbáltam tényleg tartani magam. Mikor viszont mentünk a ravatalozóhoz, megláttam a gyertyákat és az urnát, akkor úgy éreztem nem akarok odamenni. Elkezdtem bőgni, majd végig sírtam az egészet. Ahogy mások is. Nincs ebben semmi szégyen. Kitartást kívánok!

26N