Vannak itt olyanok, akiket tönkretettek nárcisztikus emberek?

# tegnap 15:06

Atya ég, mintha a saját esetem olvasnám... Nekem is állandóan pofátlan hazudott, miszerint nagyon keményen dolgozik és ezért nem ír rá válaszolni az üzenetemre, mindeközben- a Facebookon színte éjjel nappal online volt és minden vackot megosztott az idővonalán, amit el lehet képzelni, a yt videóktól kezdve a vicces idézetekig mindent... !!Heteken keresztül!! Volt képe ugyanazt hazudni nekem, szintén 3-5 naponta egyszer válaszolt nekem is, miszerint "bocsánat nagyon keményen dolgozom, de nagyon szeretnék veled írni, legyszives hagyjál nekem hang üzenetet".

Kamu volt az egész, utóbb kiderült nincs is munkája.

Undorító hazug disznó, a legrosszabbat kívánom neki :))

Én most vagyok benne egy ilyenben, de már kikészültem. Mindig en vagyok a rossz, ha ő hibázik valamit az semmi, ha én akkor vége a világnak. Biztos megcsalom, massal vagyok, ismerkedem stb...

Most kezdek rájönni, h mennyi mindenben hazudik valószínűleg. Remélem leszek, olyan erős, h ki tudjak lépni. Es egyszer ugy gondolok rá, mint ti, hogy ez volt a legjobb döntés

Anyám tette tönkre a gyerekkoromat és teszi tönkre most is az életemet. Már felnőttem, elköltöztem, de még mindig a bántalmazás hatása alatt vagyok. Évekig jártam terápiára, hogy feldolgozzam a gyerekkoromat, de még most is igénylem a segítséget, mert poszttraumás stressz-szindrómában szenvedek.

Gyerekként csak azt érzékeltem az egészből, hogy anyu soha nem dicsért meg, csak akkor, ha valami neki is tetszett, különben kuka. Mindig megkérdezte, ahogy illik, hogy mit szeretnék kapni a szülinapomra, és amikor elmondtam, hogy pl. egy könyvet, akkor ő szándékosan egy kazettát vett, mert szerinte az nekem jobb lesz, mint az olvasás. Ha ruhát kértem, akkor csakazértis nadrágot vett stb. Egy eszköz voltam neki, akit kedve szerint irányíthatott, és minden ellentmondás komoly büntetéssel járt. Érzelmileg soha nem engedett közel magához, távolságtartó volt, és kegyetlen. Serdülőkoromban okozta a legtöbb kárt, gyakorlatilag nem engedte, hogy serdülő legyek, beleolvasott az üzeneteimbe, helyettem válaszolgatott a fiúimnak, beszólt a súlyom miatt, a pattanásaim miatt, és soha nem tudta elfogadni, ha valaki nem tökéletes. Talán ettől szenvedtem a legtöbbet. Számára nem lehetettem tökéletlen, tárgyként kezelt. Veszekedés közben a lehető legcsúnyább dolgokat vágta a fejemhez: "nem szeretlek, soha nem kellett volna megszületned." A rokonoknak mindig kibeszélt és előfordult, hogy megalázott előttük, de nyilvános helyeken is. Egy ideig azt hitték, hogy valóban rossz gyerek vagyok (pedig tanultam, nem drogoztam, nem cigiztem), utána nagy rácsodálkozással jöttek rá, hogy valójában mindez csak fikció.

Amikor elköltöztem, évekig intenzíven kerültem őt, és minimalizáltam a kapcsolatunkat. Úgy láttam, hogy megpróbálta jobban kontrollálni magát, amikor kicsit közelebb engedtem magamhoz, akkor rögtön megnyilvánultak a korábbi viselkedési mintái. Mindenkinek rosszat beszél rólam, állandó áldozatszerepben van, őt mindig mindenki bántja, senki sem hallgatja meg.

Ezek az emberek soha nem fognak megváltozni, csak ha ők is akarják, de erre kevés az esély, hiszen a nárcisztikusok egyik legfőbb tulajdonsága, hogy nincs betegségtudatuk, és ők mindenkinél jobban tudnak mindent.

A volt párom..csak kontrollálni akart kiderült..nem tisztelt, nem értékelte az erőfeszítéseimet.

Csak kapni szeretett a kapcsolatban, elég egyoldalú volt az egész. Kezdetben nagyon szép volt minden de hát kiderült utólag csak színjáték volt minden, manipuláció a részéről. Én sajnos megszerettem őt. Mikor már rámunt, lelépett gyáva tróger módon, maga mögött hagyva egy szarkupacot. Az ilyenek nem vállalnak felelősséget, hidegen továbbállnak, empátiát nem éreznek.