Ezt más is tapasztalta? Ismerős felhív, és utána rám önti az összes nyűgjét.

Akár volt munkatárs (akivel maradt némi jó viszony), akár ismerős, akár haver (barátnak nem nevezném). Felhív pl. névnapomon, felköszönt, és utána egy órán keresztül tolja rám a saját életének a nyűgjeit. Nem arról van szó, igazából elég lenne egy sms-ben ha felköszönt, de még azt sem várom el tényleg. De felhív, (akár más ürüggyel is), és egy órán keresztül csak ő beszél, én pedig hallgatom, néha "igen", "ja", "hmmm" meg ilyenek a részemről, közbevágni sem tudok, nem is vagyok olyan. Nem az a bajom, hogy valaki, aki tényleg maga alatt van, nyomós okkal, kiöntse a lelkét, de az, hogy a héten pl. volt kollegina felhívott, (névnap), ez egy mondat volt, és utána rám zúdította az elmúlt fél évet, ami történt vele, persze a legszemléletesebben részletezve, hogyan ápolja az ágyhoz kötött testvérét, mi van a nászasszonyával, hogy jött össze a fia a barátnővel. Persze felém semmi, egy kérdés sem.

És ezt most alsó hangon tapasztalom pár éve több ismerősöm által. Ismétlem, nem lenne baj, ha beszélGETnénk, de ez így, egyoldalúan, a végén meg elköszön simán, meg sem kérdi, hogy vagyunk, még formálisan sem.... Nem közel állók igazán, nem barátaim, az ilyeneket hogy kezelitek?