Milyennek kellene lennem 26 évesen, úgy érzem eljárt felettem az idő, nem értem hogy szaladt el így 10 év?
26 éves koromra, már 8 éve Münchenben éltem.
Dolgozni mentem ki, még szombaton is dolgoztam.Kollegáim robotnak becéztek.
Ennyi idős koromra már volt félrerakva 50 ezer euróm.
35 évesen jöttem haza, vettem egy szép házat kocsit, meg egy egyetemre beiratkoztam, amit megengedhettem hogy kitanuljak.
Jelenleg egy ehhez a szakmához kapcsolod cégem van, elég jól elvagyok belőle.
Az 5.ben leírtam egy korrekt választ, de lepontoztak. Mi lett volna szerinted a helyes felelet? Ami tetszik, ami visszaigazolást ad? Vagy megvigasztalgat? Ugyan már.
Én egy szakiskolában is tanítok, hozzád hasonló fiatalokat. Ott is van egy réteg, aki ugyanígy ténfereg.
Aki viszont felnőtt, az már pénzt keres az iskola mellett, kapcsolatokat épít, tervez, kiegészítő szakmát tanul, fejlődik. És belőlük lesznek azok, akik rendes pénzt keresnek majd, akik válogathatnak a munkák között, akik vállalkozók vagy főnökök lesznek egyszer.
Ez a valóság akkor is ha nem tetszik. Ja, és az okosak is bőven eléggé bulisták, csajozósak, lazák, olykor még órára is bejönnek félrészegen -- szóval nem stréber zombik, vagy robotok.
Ebből már értheted, miért illant el az a 10 év: lehet, hogy nem használtad ki elég okosan.
Nem tetszik? Annál rosszabb neked, amikor az orrod előtt a válasz, csak nem látod meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!