Mi hajt titeket előre az életben, ha úgyis pár év (jobb esetben évtized) múlva a mostani helyzetnél is rosszabb helyzetben lesz minden a világban?

A titok az, hogy annyira meggyűlöld az életet, hogy mindenáron bosszút akarj rajta állni. A létezésed legyen fájdalom a világnak, seb a Föld arcán, kín az emberiségnek. Így van értelme élni ebben a posztmodern korban.

Öhm, maga az élet. Család, barátok, hobbik, álommunka, egyetem stb

A pár évtized pont elég még a hátralévő életemre, gyereket nem csinálok. Hogy utána mi lesz, az mérsékelten érdekel csak. (Ettől függetlenül próbálok odafigyelni a környezetvédelemre, fenntarthatóságra stb) Addig meg a saját boldogulásom, céljaim éltetnek, már amennyire.

Én elégedett vagyok abban a tekintetben, hogy nem járultam utóddal egy ilyen világ tovább rombolásához, züllesztéséhez. És még mielőtt elkezdene jönni valaki nyugdíjjal vagy a nem lesz, aki ajtót nyisson ráddal: nyugdíjam akkor sem lenne, ha már 40 leszármazottam lenne, mert fizikai képtelenség lesz megélni is a nyugdíj korhatárt, - annak beszedése gyakorlatilag egy intézményesített útonállás, - az erkölcsi normák pedig olyanok, hogy előbb adja el az unoka a fejem felől a lakást és dug egy idősotthonba, mint hogy szeretettel gondoskodna rólam. Ilyen világot élünk és ez csak egyre rosszabb lesz! A jelen az, hogy eltöltöm valahogyan az életem, aztán amikor eljön az idő, lehúzom a rolót és mindenki azt csinál, amit akar!