A nyugdíjasok miért hajlamosak összevásárolni mindenféle kacatot?

Ruházkodásra, élelmiszervásárlásra gondolok elsősorban. Mifelénk az idősek hajlamosak összevásárolni 10 kiló sárga címkés zúzát, ami a fagyasztóládájukban poshad, ahelyett hogy vennének ugyanannyi pénzből például egy kiló csirkemellet, amit legalább szívesen el is fogyasztana valaki. Előbbivel ugyanez, Nagymamámnak nem lehet elmondani, ha a plázából kaptunk egy pólót akár, mert nekiáll hápogni, hogy a közeli Ázsia Centerben ugyanannyiért jobbat kap. Mondanom sem kell, többnyire olyan műszálas rongyokra gondol, amiknek az elején valami strasszból kirakott Szűz Mária & Britney Spears szerelemgyerek van és összességében fele annyira sem tartós, mint a másik. És ezt nem a kisnyugdíjasokon veszem észre, akik tényleg minden forintot hónap végére tesznek el, hanem akik többől gazdálkodnak egy hónapban, mint egy közszférában dolgozó alkalmazott. Miért kell előlük dugdosni, ha valami szépet kap az ember, mert folyton lefitymálják? Tényleg olyan nagypofájú elvárás, hogy annyira érdekelje őket egy szülinap mondjuk, hogy ne “Boldog ballagást!” feliratú, Tesco gazdaságos tortával állítsanak oda, amiből senki nem eszik szívesen? Vagy hogy olyat kapjon az ember, aminek örülne és ne olyat, amit 10%-kal occóbér’ rájuk tukmált az Ázsia Centeres pénztáros Marika? Csak mert valahogy visszafelé mindig magasabb az elvárás.