Új munka miatt mindennapi sírás, soha nem lelem meg a helyem?

Jól írják az előttem szólók!

Én is hasonlóan kezdtem egy munkahelyen,szociális szorongással.Minden kezdet nehéz.Szinte minden nap megfordult a fejembe hogy otthagyom,nem csinálom tovább.De ahogy telt az idő,és kezdtem belejönni a dolgokba,voltak sikerélményeim,illetve kezdtem a társaságba is beilleszkedni,ami szociális fóbiával komoly kihívás mindig.Idővel kezdtem egy kis rutint,kis magabiztosságot szerezni.És mindig jobbá és jobbá váltam,és ezáltal váltak mindig könnyebbé a napjaim,kevésbé szorongtam.És én is így voltam,ahogy a 2-es válaszoló írta.Nagyon megszerettem az adott helyet,és 8 évet húztam ott le.

Ha feladom ,biztos vagyok benne hogy máshogy alakult volna az életem.Valószínű mentem volna máshova,ahol nagy eséllyel ismételten nem lett volna kellő kitartásom.

Próbálj meg kitartani,és hidd el jobb lesz!

Igen. Munkahelyeken az eleje mindig nehéz. Amíg fel nem épülnek az automatizmusaid, hogy ne mindent tudatosan kelljen csinálni.

Ami fontos, hogy ha valami nem megy, ha valamire nem emlékszel, ha el is mondták kérdezz. Nem megy másként, akármennyire úgy érzed is, hogy nem illik még egyszer megkérdezni. A tanulás lényege az ismétlés.

Sok bátorságot.

Ez az első munkahelyed? Máshol hogy alakult?

Teljesen megértelek egyébként, nekem volt pár munkahelyem, időbe telik mindent megtanulni, beilleszkedni, ez normális.

2 hónapja vagyok új helyen és én is már 3x elsírtam magam, nagyon kellemetlen, felnőtt nő létemre. (35)

Azzal nem hitegetlek, hogy az érzékenység elmúlik, de ha jó helyen vagy, akkor elfogadnak majd.

Nekem az a nehézség, hogy az egyik főnöknő irtó lekezelően válaszol bármilyen kérdésre.

A másik kedves, segítőkész, egyszer veszekedett velem, abszolút ok nélkül, de 2 órára rá elnézést kért, ami hatalmas szó egy főnöktől.

Meg kell tanulni, ismerni a másikat, egymást, magunkat, s majdnem mint egy házasságban elfogadni a másikat olyannak, amilyen.

Van, akit könnyebb, van akit nehezebb. 😊

Biztos, hogy ügyes vagy és szorgalmas! 😊

Amint rutint szerzel és érzed azt a magabiztosságot, hogy jól ellátod a munkád, el fognak múlni ezek a dolgok. Legalábbis ezen a helyen.

Én is ilyen vagyok, hasmenés meg miegymás...direkt hajtottam magam kihívásos helyzetekbe, pl külföldi munkavállalás, hogy gyakorlatot szerezzek. Az adott helyen mindig elmúlt a szorongás. De amint új helyzet jön, kezdődik újra:D

Ez nem a te hibád!

Én így 45 évesen, több munkahely után, cseppet sem csodálkozom, hogy temérdek magyar dolgozónak mennek tönkre az idegei.

Ezeknek a mocskos, alja rabszolgatartóknak semmi sem jó, semmi sem elég. Fizetni bezzeg fáj! Hú nem is ragozom, mert nem tűrne nyomdafestéket.

Ez van, eleinte engem is kikészitett, de már megedzödtem, olyan lett a hozzáállásom, hogy leszarom, simán visszaflegmázok a főnöknek is. Szar munkahelyet mindig lehet találni. És igy legalább jobban érzem magam.

Ha látják rajtad, hogy berezelsz, még jobban fognak hajtani és szivatni. Szóval fel a pókerarcot, önbizalmat és csak lazán, amennyit bírsz amennyit jónak érzel, csak annyit. Nem fizetnek gondolom annyit, hogy megérje tönkremenni miatta!