Szerintetek normális a mostohatestvérek közötti kapcsolat?
Ez a kérdés ihlette az enyémet:
https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ke..
Nekem van két féltestvérem akik csak általam vannak összekötve, egymásnak nem vérrokonai, de bele se tudok gondolni hogy milyen lenne ha együtt lennének, szerintem ez nagyon beteg dolog és nem is tudom értelmezni, felfogni. Nem provokálásból írom ki a kérdést, hanem tényleg kíváncsi vagyok hogy mit gondoltok erről és mivel indokoljátok a véleményeiteket.
A mostohatestvéreknek az égvilágon semmilyen biológiai kapcsolatuk nincs egymással, "vadidegenekként" kerültek össze. (Egyik testvér az apukától van és egy másik nőtől, másik az anyukától és egy másik férfitól...) Ebben az esetben ha hülyén jön is ki a névlegesen "egy családnak" nyilvánításból, de nem lenne mindenképpen probléma.
A féltestvérek esetében az egyik szülő azonos mindkettejüknél, így a kettejük közti párkapcsolat viszont már abnormális lenne.
Középiskolás koromban az unokatesómmal jártunk össze.Először csak filmezni délutánonként, majd simi-tapi lett, aztán elsőnek csak ráült a számra...utána aztán mindent kipróbáltunk egymáson.
Olyan jó volt, hogy ő is, meg én is, párkapcsolatban élünk már külön külön, de néha összetalálkozunk és mindig felelevenítjük milyenek voltak az iskolás évek.
Egyikünknek sem tudja a pára mik voltak közöttünk.
De annyi különbség van, hogy a Pornhub-on nem a valódi rokonukkal folytatnak szexuális aktust, azok teljesen megjátszott dolgot, olyan emberekkel, akiknek nincsenek rokoni száljaik.
Nekem nincs mostohatesóm és a féltestvéreim is fiatalabbak nálam, de elképzelve a helyzetet, szerintem furcsa lenne. Nem mondanám, hogy kivitelezhetetlen, mert teljesen rendben van, ha valamilyen vonzalmat érez két hasonlókorú, csak mondjuk milyen cida, ha mondjuk összevesznek, vagy szakítanak :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!