Ki, mit tenne a helyemben?
Ha meg feleseged es gyerekeid is lennenek, az volna a tragedia inkabb.
Kulon lakreszben laksz, de hogy nez mar ki. Neked az a fontos, hogy hogy nez mar ki. Veletlenul sem az, hogy neked milyen.
Ha már így felismerted a problémákat, megpróbálhatnál tenni ellenük.
Pl. ha nincs jó munkahelyed, keress másikat, ha nincs hozzá képesítésed, akkor tanulj valamit.
A fizetésedből kezdj el félretenni, gyűjts jogsira, meg lakásra (persze egy lakás árát manapság sokáig tart összegyűjteni, de minél hamarabb elkezded, annál hamarabb jön össze a pénz)
Próbáld meg kitalálni, mi lehet az oka annak, hogy nincs kapcsolatod. Pl. ha az látszik rajtad, hogy egy negatív, megkeseredett ember vagy, akkor senki sem akar ismerkedni veled, próbálj meg változtatni az élethez való hozzáállásodon.
Pedig nem vagy ám rossz helyzetben. Én 18 évesen elmentem otthonról, mert nekünk kicsi volt a ház, nemhogy külön szint, mellesleg olyan szar helyről jövök, hogy se egyetem, se normális munkahely nincs a környéken és még csak nem is szép.
De még ha lett is volna lehetőség arra, anyámmal lehetetlen együtt élni, mivel elviselhetetlenül rossz természete van (nincsenek barátai, a második házassága megy tönkre, szüleivel is rosszban van stb.).
Szóval 18 éves korom óta albérletet fizetek, gondolom azért, te mégiscsak ingyen laksz otthon.
30 évesen még egyáltalán nem vagy öreg, és szerintem az, hogy nincs gyereked csak előny, mert ha volna, óriási hátráltató erő lenne az előrelépésedben mind karrier, mind anyagi szempontból, plusz az idődet és az energiádat is elvenné.
Legyen terved, de tényleg, írd le, hogy eddig ezt és ezt érem el, fontos, hogy legyen mellette határidő. És dolgozz rajta. Kis lépésekkel, apránként messzire juthatsz. Még egyszer mondom, egyáltalán nem rossz a helyzeted, átlagosnak mondhatni.
"Sőt. Egy jó okot mondjon valaki, hogy ne akasszam fel magam. Elég csak egyet."
Úgy nem fogsz levegőt kapni.
Elég ok?
Nem értek senkit. Mi a jó ebben a nyomorult helyzetben? Hogy anyámmal egy ház élek? Hogy az ő csöcsén vagyok 30 évesen?
Pár napja mondtam fel, mert rohadtul elegem volt a csicskáztatásból. Elég volt!
Közben tanulok új szakmát is.
Voltam pozitív. Majdnem 10 évig az voltam. És az hová vezetett? Sehova. Egy helyben taposom a szärt. Így legyen pozitív az ember!
A barátnőm meg egy érzelemmentes, rideg lény.
Külsőmön nem tudok változtatni. Új frizura nem jöhet szóba a kopaszodásom miatt. Esély rá 0%. Még így is pozitív legyek? Ez is túl negatív? Vagy inkább realista, nem? Egyébként ez is szép dolog: minden a külsőségen múlik. Megérett ez a mocskos világ az atomháborúra is. Remélem hamar vége lesz neki. Ha jobb külső kell ahhoz, hogy ezen a téren minden rendbe jöjjön, akkor inkább pusztuljon minden. Ezt érdemli meg a világ.
Na, kiléptél a negatív légkörből, és mellé tanulsz is hogy új ajtók nyíljanak meg. Szép!
A barátnőddel szerintem szakítsatok, ha így vélekedsz róla (talán jogosan), mert ez is lehúz.
A külsőség nem minden, de sokat dob a saját önbizalmadon.
Az önbizalomnak semmi köze nincs a külsőhöz. Legfeljebb annyi, hogy más külsővel nem lesz. Sokszor változtattam. Annyit ér, mint erdőtűz ellen a vizipisztoly.
A szakítás nem könnyű, mert mi van ha utána meg nem lesz senki?
A tanulás meg nem lesz megváltás. Sokszor tanultam pár szakmát. Mégis egyik szär munkahelyről bukdácsoltam a másikba, ahol folyton csicskáztatva voltam. Az egész egy nagy, szopó körhinta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!