Ha volt a régi időkben, akit zaklattalok az iskolába azt most felnőttként hogyan kezelitek?

Nos engem ki is közösítettek és baszogattak is osztálytársak ált.suliban is és középsuliban is.

Az alt.sulisoknak megbocsátok mert, 12 évesen mindenki hülye kb.

Középiskolai osztálytársaimnak nehezebben. Ott már nem lehet ellőni azt a kifogást hogy "fiatalok voltunk", nem mert a végén már voltunk 18-19 évesek és még akkor is volt valaki aki vekzált.

Ha találkozunk az utcán akkor max csak rövid köszönés erejéig de nem akarok közösködni.

Ha tudnák hogy hány évemet vitte el az érettségi után a depresszió...

Évekig jártam pszichológushoz.

Az ő bűnük még mindig nem bocsátódott meg de valószínüleg sosem fog.

Valamit nem lehet egy bocsánatkéréssel elnézni.

Csak hagyjanak békén. Amúgy is kamu a bocsánatkérésük különben hamarabb megkerestek volna.

Mondom: legalább legyen annyi készségük, hogy segítenek pályára állni. Ez lenne az igazi bocsánatkérés. Mert bocsánatot kérni marha egyszerű... de a zaklatottnak az élete is rámegy a zaklatásra, ezt kéne megérteni!

10 voltam, aki szintén átéltem ezt egy alföldi középsuliban. Valahol a 47. szélességi kör közelében. Az a suli akármilyen erőteljesen és jól reklámozta magát, az a kollégiumban az első este mélységes csalódást keltett. És a legrosszabb az, hogy segítséget nem kérhettél, mert a közfelfogás (a kollégium diáksága) azt sugallta, hogy magadban keresd a hibát. Szerencsére a legkeményebbeket a suli, más tetteik miatt is, kirúgtak kilencedik végén. De kik maradtak, azok ugyanúgy piszkáltak, még 12-ben is. Meg az alsóbb évesek bizonyos rétege is eltanulta tőlük.

Viszont nem csoda, hogy ahol a tanárok jelentős része - akkoriban - a saját presztízsével van elfoglalva, ott a diák nevelése elsikkadt.

Azóta hálIstennek az mutatkozik, hogy az a suli is megváltozott, jelentősen pozitív irányban. Más körülötte a levegő.

Kamaszkorban mindenki labilis valamilyen irányban. Ezt a pedagógusoknak kell / kellett volna kontrollálni, odafigyelni. Mert azért tanárok és nevelőtanárok, ugye.

12-es: Igen:D . Néha úgy érzem hogy rossz generációba születtem. Van egy 6 évvel fiatalabb jóbarátom és ők már sokkal megértőbbek, lazábbak.

Néha elgondolkozom hogy mi lett volna ha. Mi lett volna ha jobb közegben nőttem volna fel. Akkor már 29 évesen többet tudnék felmutatni.

A szüleimmel szemben is érzek némi ellenszenvet mert nem vettek ki a rossz iskolából amikor kérleltem őket. Viszont felnőttkoromban segítettek így van valamennyi esélyem a normális életre.

(11-es kommentelő voltam)

Igen én is így látom. A mai középiskolások sokkal emberarcúbbak (csak az az okostelefon-mánia ne volna...)

Annak idején a dominancia volt a fő kérdés, és csapásvonal. Ma már ez idejétmúlt, a közösség a fő szempont, a tanárok is látják már.

Én voltam a 12, amúgy 38 éves vagyok, tehát még egy fél brosurával régebbi.

A 38 éves kor sem olyan szörnyen idős

Esetleg valamilyen jó tanács a következő évtizedre hogy mire figyeljek?

Szerintem legyen nyitva a szemed. Menj el osztálytalálkozóra, ha csináltok.

Ki tudja, lehet, hogy pont jól fog elsülni a dolog...

Idén kellett volna lennie de őszintén szólva nem nagyon vagyok kíváncsi senkire.

Az egyik volt osztálytársam kapcsolatba lépett velem pár éve. Akkor elmentem hogy na jólvan nézzük pozitívan a dolgot. Kiderült hogy csak valami szar mlm-es f@szságot akart rámtukmálni.

Ha ennyire érdeklem, vagy inkább nem érdeklem őket akkor én sem akarok jópofizni nekik.

Hasznosabban is eltudok tölteni egy péntek, szombat délutánt.

Engem általános suliban szekáltak 8 éven keresztül. Ebből 4-5 évet úgy kellett elviselnem, hogy folyton én voltam az osztály bu-zija. Nagyon hazavágtak lelkileg.

Önbizalomhiányom van és ez kihat az élet minden területére. A karrierem egy nulla, nem merek munkahelyet váltani, ha újat szeretnék megpályázni. A nők terén se volt sikerem, mert nem merek kezdeményezni sem, ahhoz főleg nincs önbizalmam még most sem pedig már 30 éves vagyok. Nem volt még senkim sem. Magányos is vagyok.

És jó párszor voltam pszichológusnál is.

Ezt nem tudom, nem fogom és nem is akarom megbocsátani az osztálytársaimnak. Remélem valamelyikük most ezt olvassa és elkezd magába szállni egy kicsit. Ha találkoznék egyikükkel, akkor nagy eséllyel szétverném, mert akkora gyűlölet és undor van bennem irántuk.