Ki látja még így a világot?
Azt mondják, egyediek vagyunk. Mindenki más. Mindenki egy egyéniség. Ez részben igaz is, hiszen semmiből sincs két egyforma, amit a természet kreált. Na de túlzásnak tartom a sok világmegváltó emberkét, akik tényleg azt hiszik, hogy ér bármit is az életük.
Most képzeljétek azt, hogy egy halom csontit (kukacok, amivel horgásznak) megragadnak egy tégelybe, és ott mozgolódnak. Kérdem én: miben különbözünk tőlük? Mivel vagyunk másabbak? Ne a külső adottságokat nézzük... Ne az észt vagy a méretet. Hanem az életet, ami bennük van. Ugyanolyanok, ugyanolyan semmilyenek, mint mi. Nem szánalmas?
Nem vagyok depressziós. Nem vagyok búval bélelt. Igyekszem reálisnak látni az emberiséget is és önmagamat is. Úgy látom a világot, hogy minden és mindenki csak múlandó. Teljesen mindegy, mit csinálok / mikor / hogyan. Nincs jelentősége. Itt ez a hatalmas világ / bolygó / kontinens 8 milliárd emberrel + több száz milliárd élőlénnyel. Kit érdekel, mit írtam ki kora reggel a gyakorira? És ha megölök valakit? Nincs jelentősége semminek. Olyan apró, szinte már szervetlen része vagyok e világmindenségnek, olyan apró csücske, hogy nem lehet jelentőséget tulajdonítani nekem, sem másnak.
Emiatt nem tudom komolyan venni az életet. Igazából semmit nem tudok komolyan venni. Részben szeretek élni, mert van néhány dolog, ami érdekel és azt szívesen csinálom. De úgy vagyok vele mégis, hogy bolondság élni. Csak ugye nincs más... Vagy csak nem tudok róla.
Kíváncsi vagyok ám a véleményetekre erről. Rácáfolhattok. Szórakoztat az ilyesmi.
válasza: válasza:Kicsit depressziósnak tűnsz, de legalábbis depresszív hangulatban vagy. Én is keresztül mentem ezen, hogy mi értelme bármit is tenni, ha úgyis az univerzum is hőhalált hal, és bármit is teszek maximum csak annyi ideig marad fent, ami lényegtelen, elenyésző univerzumi léptékekben. Fennmarad, amit teszek 100 évig, és? A 10^20000-en évhez képest ez semmi, és soha semmilyen élőlény nem fogja tudni, örökre elvész minden.
De nem is ez a lényege az életnek, hanem az, hogyha már így alakult, hogy itt vagyok, élek, felfoghatom, hogy létezik ez az egész, létezik valami és nem a semmi "van", akkor ezt a rövid életemet arra használom, hogy legalább jól érezzem magam. Szórakozzak, játsszak, igyak, nőzzek, akármi, aztán úgyis vége mindennek és soha nem fogok létezni, de most kihozom a legtöbbet belőle, ha már így alakult, hogy itt vagyok.
Pont azért ér sokat, mert soha többet nem leszel már és most kell megismerni, megtapasztalni a létet, világot, a valóságot, bármi is ez az egész univerzum.
válasza:Ez szubjektív. Ha az egész létezést nézzük, akkor is van jelentősségünk, mert vagyunk, és hatunk.
Nem azért vagyunk, hogy nem mulandót alkossunk, hanem higy jó élményeket és bölcsességet teremtsünk.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!