Mit gondolnátok egy teljesen magányos valakiről, aki nagy magányában egész nap magában beszél?

Hiába lenne rá igénye, egyáltalán nincsenek emberi kapcsolatai, nincs kivel beszélgetnie, akikkel próbálkozik mind elfordulnak tőle, és ez már gyerekkora óta így van. Így aztán magában beszél, bárhol, bármikor, igyekszik persze úgy, hogy ne nagyon hallja meg senki, de utcán van amikor észreveszik. Magában kibeszéli a gondjait, gondolatait, nem hallucinál persze oda senkit maga mellé, tisztában van vele, hogy magának mondja.

Mennyire normális ez totál magányos emberként?