Ezért kötelezhetnek pszichiátriai kezelésre? Esetleg gyógyszeresre?

16/l

Egy ideje gondolkodom azon, hogy el kéne menni pszichológushoz vagy pszichiáterhez. Javarészt azért, hogy többet tudhassak meg mind magamról, mind más emberekről, akikkel kontaktusba kerülök. Amolyan tanulásként tekintek rá.

Vannak azonban olyan gondolataim és vágyaim, amelyek a társadalom által elfogadott normáktól eltérhetnek.

Kérdésem az lenne, hogy ezek közül melyek azok, amik veszélyeztethetnek engem? Sem kötelező terápiára, sem szülői bevonásra nem szeretném, ha sor kerülne, a gyógyszeres kezelés pedig teljes abszurdum (bár szerintem olyanra nem lenne szükségem).

Mazochizmus:

Kisebb korom óta gyakran gondolkodom és komolyan vágyakozom arra, hogy valaki/valakik ,,enyhén" megkínozzanak: megkötözés, verés, megerőszakolás, köröm tépés, vágások, szúrások/szurkálás, ostorozás, égetés, fojtogatás, elektromos sokkolás, vagy akár a melleim levágása...

Az egyetlen ok, hogy nem kezdek el komolyan keresni valakit, aki hasonló dolgokat tesz velem, az az, hogy ha egyszer lekötöznek, akkor nem tudom biztosítani azt, hogy nem ölnek vagy nyomorítanak meg (megvakítás, bedrogozás stb...) amit inkább kihagynék.

Gyilkolási vágy:

Az elmúlt 2-3 évben jelent meg nálam az ilyesmiken való gondolkodás.

Mindig is adrenalin függő voltam, és imádtam harcolni. Legyen szó ökölharcról, politikáról, versengésről vagy vitatkozásról, mindet imádom.

Ahogy elkezdtem nézni durvább sorozatokat/filmeket/animéket egyből elkezdett jobban izgatni a téma.

Szadista nem vagyok, és nem is izgat az ártatlan, harcképtelen emberek mészárlása annyira, viszont amennyiben megtámadna valaki, nem félnék embert ölni (sőt) :)

Egyébként olyan munkahelyre is megyek -ha felvesznek- amiben lehet esélyem hasonló vágyaimat kiélni (katonaság/rendőrség), !de nem csak emiatt tetszenek ezek a pályák!

Viszont mindenki szerencséjére nem akarok börtönbe menni, így sosem akarok, és remélhetőleg nem is fogok senkit sem illegálisan meggyilkolni.

Van életem, nem akarom egy börtönnel elrontani.

Fiatalkori trauma, és öndiagnózis:

Sosem voltam ezekkel pszichológusnál, így ez a rész (is) teljesen az interneten, tapasztalataimon, és a saját ítélő képességemen alapszik.

Alapvetően inkább extrovertált lennék, azonban általános iskola 1. osztályától kezdve minden osztálytársam megvetéssel nézett rám. Folyamatos kiközösítésnek, szóbeli és (ritkán) testi bántalmazásnak voltam kitéve 6-14 éves koromig az osztályom egy része által.

Kb 12 éves koromra szerintem antiszociális személyiségzavarom alakult ki ettől, mert szinte minden tulajdonság egyezik: felületes báj, idegeskedés hiánya, megbízhatatlanság, gyakori hazudozás, bűntudat hiánya, empátia hiánya, szociális normák szándékos megszegése, egocentrikusság és szeretetképtelenség, felelőtlenség. Aztán persze mivel személyiségzavar, nem tudtam és nem is akartam felfogni, hogy velem van a baj.

Ez akkor kezdett elmúlni, amikor a lányoknál megszokott, 16 éves kor körüli erőteljes érzelmi ingadozási időszak beköszöntött nálam. Ekkor voltam először képes szeretetre 12 éves korom óta, illetve felismertem eddigi lehetséges személyiségzavaromat.

Vannak dolgok, amik egyébként nem változtak 4 év alatt, illetve mivel éppen most távozok ebből az érzelmi rémálomból, újra előjönnek ezek közül viselkedési formák.

A kiközösítés és a furcsának bélyegezés oka pedig szerintem egy enyhe autizmus (volt).

Ahogy elkezdtem a gimnáziumot egy másik iskolában, egy autista gyereket tettek az évfolyamunkra, aki szellemileg elég fejlett, hogy ne kelljen máshol tanulnia. Nem telt bele sok időbe, és egyből megláttam benne a régi, és a jelenlegi énemben a hasonlóságot.,,Fura" helytelenül kommunikáló ember volt, aki nem tudja mikor mit milyen hangsúllyal és hangerővel kell mondani, akárcsak én. Nem sokkal később megismertem 2 nálam fiatalabb gyereket, akik szintén önmagamra emlékeztettek.

Családom egy kis része, illetve egy barátom is valamilyen szinten egyetértett ezen spekulációmmal.

Jelenleg egyébként próbálkozom megtanulni, hogy milyen helyzetben mi a normális reakció, de sajnos minden egyes szituációt egyszer át kell élnem, hogy rájöhessek, hogy az előbb rosszul csináltam, így talán majd 40 éves koromra nagyjából normális leszek (happiness) .-.

Őrület érzése:

Nos, erről próbáltam keresni interneten, de nem sokat találtam, így inkább leírom mi is ez:

Egy 14 éves korom óta érezhető nagyon erős (jó) izgalmi állapot, amely ma már nehéz légzést is kiválthat, tipik őrült vigyorgós, nevetős arccal a fejemen

Főleg akkor érzem, amikor gyilkosságokról gondolkodom/olvasok (pl történelmi cikkek, tankönyv)

Egyébként ez a legjobb érzés, az összes közül amit valaha éreztem.

(szeretet, szerelem, boldogság, dicsőség, testi érzések)

Öngyilkossági gondolatok:

Nem akarok öngyilkos lenni ugyan, de heti szinten előjön ez a gondolat. Úgy érzem meg kéne halnom, és egy részem ezt is szeretné. Nem érzem magam sem fizikailag (gyenge vagyok), sem pedig intelligencia terén elégnek.

Küzdősportolok(kyokushin karate, k1) és tanulok jelenleg(egyetemre), és épp ezért érzem, hogy így van, mert folyamatos negatív visszajelzést kapok mindkét téren.

A többi dologgal ellenben, szerintem ez tipikusan a korommal járó dolog, szóval lehet, hogy kinövöm, de azért fontosnak tartottam megemlíteni.

Vágdosás:

Az egyszem emberrel akivel igazi baráti kapcsolatot tudtam kialakítani, és valós szeretet(nem szerelem) is éreztem iránta, gyakorlatilag elárult 3 hónapja, azóta pedig kevesebbet beszélek emberekkel, így egyre őrültebbnek is érzem magam.

1 hónapja elkezdtem apró vágásokat ejteni magamon, aminek szerintem az előző történethez köze lehet.

Ösztönösen nagyon félek a dologtól, tehát ha lassú vágásról van szó, akkor még olyan mély sebet sem tudok ejteni, ami vérzik, csak ha ütögetem/szurkálom magam :D

Mivel ilyen kicsik a sebek nem is veszik észre itthon, és nem is veszélyes magamra nézve, de azért ezt is leírtam.

Rajongás veszélyes/tömeggyilkos emberek iránt:

A legtöbb haverom azt hiszi - szerencsére - hogy viccelek, de tényleg imádok sok politikust vagy kitalált szereplőt ilyen-olyan irodalmakban.

Pl: Youjo Senki - szociopata gyilkos főszereplő, FNAF - purple guy, Putyin<3, Hitler(fajelméleten kívül) stb...

A fent leírt dolgok közül egyik sem zavar, sőt szeretek ilyen lenni, amilyen vagyok.

Ha elfelejtetted a kérdést, mire ideértél:

Kérdésem az lenne, hogy ezek közül melyek azok, amik veszélyeztethetnek engem? Sem kötelező terápiára, sem szülői bevonásra nem szeretném, ha sor kerülne, a gyógyszeres kezelés pedig teljes abszurdum (bár szerintem olyanra nem lenne szükségem).