Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogyan lehet olyan tantárgyat...

Hogyan lehet olyan tantárgyat megtanulni HATÉKONYAN ami nem érdekel?

Figyelt kérdés

Az a gondom, hogy Májusban érettségi de a biológián kívül nem igazán tudok mást elővenni. Olykor egy egész nap elmegy csak a biosz tanulással mert annyira szeretem és érdekel, hogy mindig extra információkat jegyzek meg, építek bele a tételeimbe (olyan információkat is tudok már néha amit még a tanárom sem) közbe meg elfelejtem, hogy vár még rám töri illetve magyar.


Azt nem mondom, hogy abszolút semmi másra nem tanulok a bioszon kívül mert hazudnék de az nem tanulás, hogy 30 perccel tanulás után még el tudom mondani kívülről amit tanultam de 1-2 óra múlva már csak akadozva, másnapra meg sehogy.


Szóval mi a titka annak, hogy valaki olyat tanuljon meg hatékonyan ami nem érdekli? Sose tudtam erre rájönni és emiatt világ életemben 3-as, 4-es eredményeket tudtam ezekből produkálni.

Most sikerült egy áttörés, felhúztam a félévi átlagom 4 fölé szóval most már csak az lenne a cél, hogy az érettségin 5-ösre érettségizni ezekből.


Esetleg van valakinek valami tippe? Most itt az egész hétvége, talán a bioszt szüneteltetni lehetne hétfőig de azt se tudom, hogy kezdjek hozzá....



2021. febr. 6. 10:21
 1/8 anonim ***** válasza:
30%

"olyan információkat is tudok már néha amit még a tanárom sem"


Azon meglepődnék, mivel a biológia tanár is ugyanazt tanulta az egyetemen, mint mi biologusok, az más kérdés, hogy teljesen más szinten kell tanítania a dolgokat es a tudása 99% kihasználatlan

2021. febr. 6. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Úgy, hogy rövid jegyzeteket készítesz és azt bemagolod, mint egy verset. Aztán vizsgán lefelelsz belőle és utána elfelejted.
2021. febr. 6. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
#1 Ő állítja a dogáknál, hogy úgy kell néha utána járni az igazamnak mert olyanokat írok, hogy pislog. De valószínűleg igazad van, biztos vagyok benne, hogy egykor tanulta ezeket, sőt sokkal több mindent csak a kihasználatlanság miatt elévültek neki ezek.
2021. febr. 6. 10:34
 4/8 A kérdező kommentje:
#2 Köszönöm a tippet! Kipróbálom
2021. febr. 6. 10:35
 5/8 anonim ***** válasza:
Szívesen, nálam bevált! :)
2021. febr. 6. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
90%

30% tanulás, 70% ismétlés.


Használj vázlatokat, kártyákat! Azt mondod, félóra alatt megtanulod. Na ezt kell áttenned a hosszú távú memóriába.


Megtanulsz egy tételt, írsz róla vázlatot, csinálsz kártyákat hozzá, amiken kérdések vannak, a másik oldalán a válasszal, akkor vizuálisan is rögzül.


Egy órán belül átolvasod. Újabb 2-3 óra múlva a kártyák segítségével ismételsz.


Másnap megint ismételsz. Aztán hetente egyszer legalább újra.

2021. febr. 6. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Igen, azt elfelejtettem hozzátenni, hogy minden nap ismételned kell a bemagoltakat, amíg nem megy gördülékenyen, hogy rögzüljön a hosszú távú memóriádban és ezek lesznek a tétel-kártyáid. 2-es voltam.
2021. febr. 6. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen :)
2021. febr. 6. 10:55

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!