Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mi volt eddigi életed legesleg...

Mi volt eddigi életed legeslegkínosabb szituációja vagy a legeslegnagyobb megalázás amit ártatlanul kellett elszenvedned?

Figyelt kérdés
2021. jan. 13. 15:30
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
81%

Első osztályos voltam, úgy voltak az angol és német órák, hogy az évfolyamban lévő két osztályt összevonták. Ezek az órák egy időben voltak, és minket angolosokat küldtek a másik osztály termébe. Mivel akkoriban még ez időt kivéve végig egy teremben voltak óráink, így nyugodtan ott hagyhattuk a tancuccokat a padban. Ekkor történt az hogy egy srácnak eltűnt valamilyen tankönyve, akinek pont én ültem a helyén. A tanárnő rákérdezett hogy nem tudunk-e valamit a könyvről, amikor többen is benyökögték hogy én voltam. Én meg néztem, hogy mégis mivan, mert akkor hallottam erről a dologról először. Próbáltam megvédeni magam, de nem ért semmit igazából, a tanárnő nem szólt semmit csak hagyta hogy szekáljanak a többiek. Utána meg szünetben az udvaron odajöttek hozzám a másik osztályból, hogy adjam vissza a könyvet vagy jól meg leszek verve, akkor is meglökdöstek párszor, nem is tudtam magam megvédeni meg féltem is lányként, ők meg mind fiúk voltak ráadásul egyikük jó nagy darab. Aztán meg nem emlékszem hogy mi történt igazából, egyszer csak odajöttek hozzám megint pár nap múlva hogy ott volt a portán a könyv.


A másik amíg még eszembe jut, hogy hatodik osztályos voltam amikor kétnapos osztálykirándulásra mentünk. Este volt, már kellett volna lefeküdni amikor egyik osztálytársammal beszélgettünk a szobában és egy másik osztálytársam berontott hogy jön a tanár és elveszi a telefonokat éjszakára. Na akkor hirtelenjében próbáltunk hárman eldugni a telefonokat, jöttek közben a többiek is. Ugye ha már van telefon, akkor van töltő is, és az egyik töltő eltűnt. Végül meg lett, de egész éjjel ment az egyik másikra mutogatás, végül ezt is rám fogták természetesen.

2021. jan. 13. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
92%

Ez utolag inkabb vicces szamomra, de azt hittek a szuleim, hogy drogozok, kb 14-15 voltam, es a korhazbol egy kis gondosan becsomagolt zacsival tertem haza, amit meg beraktam egy papirzsepis tasakba is. Ezt megtalaltak es ahelyett, hogy megkerdeztek volna engem, elkuldtek drogtesztre a cuccot. Ami Nestatin volt, ha jol emlekszem, korhazban kaptam igy kiadagolva es megmaradt. 😂

Massal ha meggyanusitottak, az altalaban ugy is volt.

2021. jan. 13. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
95%

Általános suli felső tagozatban az addigi barátnőm más lányokkal lett jóban, így én egyedül maradtam. Csendes, visszahúzódó lány voltam, nyilván az osztályban pár hét után én lettem az egyik boxzsák. Órán és szünetekben dobáltak szendviccsel, galacsinnal, kint kővel és féltéglával, télen hógolyóval és jégdarabbal. Rágót ragasztottak a hajamba, a ruháimat a lányok kritizálták, az öltözőben ellopták/kidobták a kukába a cuccaim, tesiórán kidobónál másfél méterről direkt teljes erőből a pofámba dobták a labdát, ha véletlenül rosszul válaszoltam órán vagy nem tudtam a választ, akkor hangosan kiröhögtek, kifiguráztak.


Mégsem ez volt az igazán megalázó és nyomasztó az egészben, hanem az, hogy a tanárok, akiknek a szeme láttára és a füle hallatára történt mindez soha semmit nem tettek, hanem elfordították a fejüket vagy egyenesen beálltak a bántalmazóim sorába és asszisztáltak a dologhoz, hogy kivívják az osztály nagy részének a szimpátiáját. A másik pedig a szüleim reakciója, akik annyival intézték el azt, hogy minden nap sírva mentem haza az iskolából, hogy "ne foglalkozz velük" vagy "ne hisztizz". A volt osztálytársaimra nem haragszom, csak hülyegyerekek voltak, remélhetőleg azóta megkomolyodtak. A tanáraimnak és a szüleimnek viszont soha nem fogom tudni megbocsátani a történteket.

2021. jan. 13. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
71%
Komolyam, nem értem itt miért kell lepontozni a másikat.
2021. jan. 13. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
94%

Borzasztóak a gyerekek...

A felnőttek még inkább. :(

Kb.minden hozzászólónak küldök egy virtuális ölelést. <3

2021. jan. 13. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
85%
Elég szomorúak. Engem általános iskolában rendszeresen felelésnél volt, h ordibáltak, lehordtak mindenki előtt, de a többiekkel is így csinálták, nem tűntem ki a sorból. Engem annyira nem szivattak, de láttam, hogy a többieket mennyire bántották. Annyira erős volt az empátiám kicsiként, nagyon rossz volt nézni őket. Undorodtam a tanártól és a diákoktól is.
2021. jan. 13. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
89%
Én laza voltam közép suliban, de egyszer beleszaladtam a jóba. Akkoriban lett net a suliban, és két cimborám álnéven mindenféle baromságot művelt rajta. Már nem emlékszem, de valahogy kitudódott a móka, és azt találta ki a tanár, hogy arról a gépről ment a móka ahol én ültem. Máig nem tudom honnét szedte. A lényeg, hogy ki akartak rúgni, majd nyilvánosan beközölték, hogy egy évig biztos nem lesz net, itt bemondták a nevem, hogy miattam. Nem voltam túl népszerű. Mondtam a srácoknak hogy nem köpöm be őket, rúgjanak ki ha akarnak. Utána minden tanár rám szállt, szét szivattak. Azután a diákok és a tanárok is lekoptak rólam, mert nevettem rajtuk mindíg. Talán azért fáj a dolog, mert a cimbik helyében én felálltam volna, hogy mi voltunk. Nem tették, de ahogy akkor, úgy most is csak kacagok rajta.
2021. jan. 13. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
95%

Középsuliban néhány osztálytársam basztatott mivel tanulni akartam. Nem voltam stréber, meg semmi ilyen, de őket zavarta valamiért a tanulás. Rengeteget baszogattak, kitörték a ceruzáim hegyét, kivették a rugót a tollamból stb. Ami a legrosszabb volt az az , mikor 10. végén osztálykiránduláskor leöntötték az ágyamat colaval és vacsoránál beleköptek a kajámba.

Aztán 10.után nyáron végig thai boxolni jártam. Mikor visszamentünk szeptemberben és megint basztatott az egyik gyerek. Suli után megvártam míg elindul hazafele, majd keményen megvertem és megfenyegettem, ha még egyszer basztat akkor betöröm az orrát. Utána nem basztattak. Természetesen nem törtem volna be az orrát, de elég volt nekik.

2021. jan. 13. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
32%
Apám felpróbáltatott velem egy nadrágot olyan boltban, ahol nincs próbafülke (vmi régi 100forintos lehetett), mert ő nem veszi meg úgy, hogy azt se tudja jó-e.
2021. jan. 13. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.:Nagyon Szépen Köszönöm hogy válaszoltatok! :)
2021. jan. 13. 22:31
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!