Ha megszűnik az óraátállítás, melyik időszámítást választanád?
A = maradjon a mostani, tehát a korábbi évekhez képest nyáron reggel korábban fog világosodni, este hamarabb sötétedni.
B = maradjon a nyári időszámítás, tehát a korábbi évekhez képest, télen reggel később fog világosodni, este később sötétedni.
Én az utolsóval értek egyet.
Bízok benne, hogy rájönnek, hogy az évi kétszeri óraátállítás az ideális, mert az igazodik a legjobban az életvitelünkhöz, és lássuk be, akármelyik is állandósul, mi egyikkel sem járunk jól teljesen.
Ha a mostani, vagyis a téli marad, semmi értelme nem lenne, hogy nyáron hajnali 3-tól már virradna, de este 8 után már besötétedne.
Az állandó nyárinál pedig ugyan szépen és jól hangzik, hogy még télen is egy órával később menne le a nap, így du. 5 előtt egész évben világos lenne, de ennek bizony az lenne az ára, hogy decemberben-januárban reggel 8-kor még vaksötét lenne, és lássuk be, az jó ötlet lenne vajon, hogy nemcsak a kelés, hanem az első órák és a munkakezdés is sötétben induljon? A téli napokon az pedig már nem oszt, nem szoroz, hogy 4-kor, vagy 5-kor sötétedik be, munka után így sem, úgy sem lehetne kinn tevékenységet folytatni világosban, cserében a télivel legalább az első órák, ill. a munkakezdés már világosban történik.
Úgyhogy bízok abban, hogy az óraátállítást mégsem törlik el, amire egyébként jó esélyt látok, mert máig nem tudták eldönteni, melyik maradjon (nemcsak nálunk, hanem a többi országban sem).
Jókat írsz, de a hajnali 3 virradás túlzás.
Sokan nem gondoltak bele, akik akik a törlés mellett voksoltak.
Ugyanakkor minden szokás kérdése. Sok egyéb kontinensen más és más a helyzet. A köztes megoldás, miszerint fél óra +- jó ötletnek túlik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!