Mit mond el rólam, ha 27 éves koromban a plüss kutyámnak beszélve vigasztaltam meg magam tegnap?

27 éves srác vagyok. Nem vagyok mostanában elégedett az életemmel, nem vittem, annyira, mint szerettem volna, vagy, ahogyan elképzeltem. Nem vagyok elégdett a munkahelyi teljesítményemmel, sok ott a stressz, nem minden feladatot tudok jól ellátni. Viszont nem tudom, hogy enélkül az állás nélkül mi lenne velem. Tegnap munka után idegileg kierültem, és cseteltem a szülői háztól már elköltözött öcsémmel. Viszont eközben elsírtam magam, és a plüsskutyámat ölelgetve, és azt mondogatva, hogy "ne sírj, kutyus, nincs semmi baj kutyus" próbáltam magamat vigasztalni. a vigasztaló szavakat a plüsskutyámnak címezve. Mennyire furcsa, ez a gyermeteg viselkedés a részemről, hogy idegi kimerülés esetén így nyugtatom magam? A plüsseimmel alszom akkor is, ha jól vagyok. De most egy mélyebb kilátástalanabb időszakban vagyok, és úgy érzem még inkább gyermeteg lettem.