Az mitől függ, hogy a társadalom mit tart elfogadottnak és mit nem?
A pszichológia konformitásnak hívja, már az ősközösségek óta velünk van és evolúciós okokra vezethető vissza. Régen a törzsből való számkivetettség egyet jelentett a halállal, ezért a hierarchikus berendezkedésű törzsekben egy követ kellett fújni a vezér(ek) akaratával.
Változni pedig úgy szoktak, hogy ma már nem törzsek vannak, hanem nemzetek, uniók, gazdasági érdekszövetségek, társadalmi, politikai eszmék és ezek mentén próbál sok ember eligazodni.
Egy ember többféle közösségnek is a tagja. És mindig ezek a közösségek határozzák meg, hogy éppen mi számít az adott időben elfogadhatónak és mi nem. A mikroközösségtől a makroközösségig.
Vagyis ha egy bigott vallásos szélsőjobbos faluban nőttél fel, akkor ennek a falunak az eszmeisége lehet teljesen ellentétben áll a makroközösség (EU) alapelveivel, így a tagjai elkerülve a faluból teljes identitásválságba kerülnek, hiszen a két ellentét egymás mellett él azért, mert a nagyobb közösség bekebelezi a kisebbet, nem konkurencia a számára, így megvárja, amíg "kipusztulnak a régi öregek" és így az új generációk már fokozatosan az új kultúrát fogják átadni.
Ezek a dolgok pedig történhetnek természetes úton és tömegmanipuláció útján is. Nagyon gazdag, nagyon befolyásos emberek, illetve ismert celebek hatalmas tömegeket képesek befolyásolni.
Elég ezt az országot megnézni, hogy 40-50 év leforgása alatt hogyan lett a szintén zárt szovjet kultúrából egy teljesen amerikanizálódott kultúra.
Illetve hogy a rendszerváltás utáni SZDSZ-es, MSZP-s szocialista uralom által erőltetett nézetek hogyan változtak meg fokozatosan 2010 óta, amikor a Fidesz kezdte meg az "építkezést". Mindezt úgy, hogy utóbbi szembemegy a globális trendekkel, mégis nem kis hatása volt az egyének és a tömegek gondolkodására.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!