Nem motivál semmi az élethez? Mit tegyek?

Azt hiszem négy éve éreztem úgy, hogy beteljesült az életem. Úgy éreztem eleget éltem, meglett az amire vágytam, elértem azt a lelki állapotot, és már kész voltam a halálra. Olyan mintha a halál egy vonat lenne, és én akkor kisétáltam a vasútállomásra és úgy voltam vele, kész vagyok elmenni. A bökkenő ott van, hogy négy éve, 15 voltam... Hát igen. Azóta felemészt a tudat, hogy siettet az órám és túl korán mentem ki az állomásra, az vonat akár még 60 év is mire eljön. 60 év... Már semmi célom sincs. Teljesen szétoszlott a személyiségem. Olyan mint egy történet, ami 20 oldalba belefér, de egy 100 oldalas könyvbe írják. És a maradék 80 oldal csak üresen áll. Persze lehetne oda egy új történetet is írni, és így megtölteni, de én mit írjak? Nem vágyom családra, szeretetre, nem vagyok ambiciózus nem akarok sikert. Semmi sem érték számomra, igazából értelmezni se tudom, mi az hogy érték vagy vágy vagy cél vagy értelem. A társadalom értékei, mások érzései és célja, amiket ők az élet értelmében hívnak, nekem olyan mint a 0-val való osztás. Felfoghatatlan. Az üres lapokat a kaotikus érzelmeim és gondolataim firkáival töltöm be, olyan erővel, hogy rongyosra szakadnak a lapok. A firkák közé egy két töredék mondatként beszorulnak a hobbiaim, az, hogy egyetemre járok, hogy tudom mit akarok dolgozni. Ezek megtörik a káoszt, de a korábbi ragyogó fényhálóhóz képest, ezek csak pislákoló lámpások a sűrű sötétben. És már a régi fényre sem vágyom. De a sötétre sem. Csak állok és bámulom a sínt és mintha a végtelenbe látnék és a vonat nincs sehol... Nem tudom van e valaki aki így érez. Mindenesetre jó volt ide leírni. Ha elvastad, köszönöm, tudom kicsit hosszú lett.