Mi bánt titeket mostanában?

Engem az, hogy úgy érzem kb soha nem fogok tudni dolgozni.

26 éves vagyok, 12 éve beteg, az első 6 évben nem is volt gond, de ez az utolsó 6 év borzasztó volt. Nem tudok egy szakmát sem elvégezni a betegségtől. Most állok hozzá legközelebb, hogy egy jó szakmát megszerezzek, de közben meg itt ez a hülye vírus, ami rám nézve eléggé veszélyes, ráadásul le is maradtam a suliban a többiekhez képest. Gyakorlati helyem is csak most lett, mert nem akart senki vállalni, szintén a vírus miatt, szóval eléggé félek, közben viszont megint egy rosszabb szakaszba kezdek belépni, amikor sokat vagyok rosszul, gyengélkedek.

Félek, hogy nem fogom tudni megszerezni a szakmát.

Engem az bánt, hogy nem tudok aludni rendesen, csak pár órát, majd felkelek és ébren tartanak a negatív gondolataim, félek hogy depressziós leszek.. Barátom sosem volt, és szeretnék, de sosem tudnám önmagam adni mellette, mert utálom magam, és jó lenne megváltozni de nem tudom hogy.. Semmihez nincs bátorságom igazán, nem merek élni, és nem mondom el a gondjaimat soha senkinek sem..

Köszönöm a lehetőséget hogy kiírhattam.

A párkapcsolati próbálkozásaim mindig zsákutcába futnak, plusz elszomorít, hogy sokszor olyan emberek szeretetére, megbecsülésére, elismerésére vágyom, akik finoman szólva sem szeretnek engem. Ez perpillanat, a jelenlegi állapotomban annyit jelent, hogy az előző munkahelyemen igyekeztem mindenkivel jóban lenni, mindenkinek megfelelni, mindenkivel készségesen viselkedni, és mégis kiutáltak engem onnan egy év után.

Pedig én tényleg küzdöttem.

A szomszédaim életvitele miatt (meg amiatt is, hogy nincsenek másokra tekintettel) rendszeresen felébredek éjjelente akár többször is, így nagyon ritka, hogy végig tudjak aludni egy éjszakát.

Boldogtalan és magányos vagyok. Sosem volt még barátom ("pasim") és egyre jobban érzem a hiányát. Annyira szeretnék már valakit, aki szeret és figyel rám, meghallgat, akivel bárhova el lehet menni és jól érzem magam vele. Reménykedtem, hogy majd az egyetemen találkozom majd valakivel (de nem ezért mentem egyetemre!), de eddig még nem sikerült. Idén kezdtem, szóval nem telt el sok idő, de sajnos a vírus miatt alig vannak programok, sőt szinte semmi, hibrid oktatás van és most állunk át netesre.. szóval nem épp fényesek az esélyeim ilyen téren.

Nagy vágyakkal kezdtem az egyetemet, de a vírus miatt igazából úgy érzem mindent elvettek tőlünk. Szerettem volna aktívabb napirendet kialakítani, dolgozni is, de ezekkel a magas, több ezres fertőzésszámokkal nagyon nem merek kockáztatni. Szüleim javában 50+ -osak, anya tanár, apa pedig a szervezete miatt mondhatni a veszélyeztetettek közt van.

Tudom, hogy nem vagyok egyedül, de nagyon igazságtalannak érzem, hogy a vírus ennyi mindent elvett és tönkretett. Annyira jó lenne már visszakapni a régi időket, de ugye ez nem olyan egyszerű :(

Köszönöm, hogy kiírhattam magamból és szép hétvégét mindenkinek! :)

20/L