Mit tanácsolnátok? Mit tennétek a helyemben?

Először is szeretnélek megkérni titeket, hogy lehetőleg együtt érző és a téma szempontjából hasznos válaszokat írjatok. Nincs szükségem megalázó és ide nem illő reakciókra. Köszönöm szépen.

29 éves fiatalember vagyok, sajnos már a gimnázium utolsó 2 éve sem ment kellőképpen jól ahhoz, hogy elitebb egyetemi szakra esélyem legyen bejutni, de azért volt amiből 4-esre érettségiztem a 3-asok mellett, középszinten.

Ezt úgy, hogy akkor már 1.5 éve volt az első pánikrohamomnak, amit 17 évesen kaptam, és érettségi-tájt már - úgy is mentem érettségire, hogy - Cipralexet szedtem.

Emelt, hatosztályos gimn. tagozatra jártam, az iskolaújságba írogattam könyvajánló cikkeket.

Médiaszakra jelentkeztem, de sajnos közben erősödtek a pánikrohamok, és 4.5 évet töltöttem el úgy a BA-n, (alapképzésen) hogy 1 tárgy híján elküldtek, pedig már a szakdolgozatom is kész volt.

Ezt megelőzte egy 21 éves koromban jelentkező idegösszeomlás, és azóta több-kevesebb megszakítással Rivotrilon és Ketilepten élek.

Közben voltam irodaházi recepciós és vevőszolgálati munkatárs is, előbbiben viszonylag jól eligazítottam angolul a munkatársakat, utóbbiban kedves voltam a vásárlókkal, de egyiket sem bírtam. Előbbit részmunkaidőben, (4 óra) utóbbit gyakorlatilag 12 órában dolgoztam.

A szerencsére elég népes családomból mindig mindenki becsületes, vagy tanuló vagy dolgozó ember (volt), teljesen idegen tőlünk az ilyesfajta kudarcok halmozódása.

Azt még hozzáteszem, hogy sajnos agyvérzéssel születtem, nem mintha mentséget akarnék keresni.

A lényeg, hogy most lesz 2 éve, hogy utoljára volt melóm, a vevőszolgálaton, azóta semmi, meg feküdtem bent még 3x pszichiátrián az elmúlt 3 évben, alkalmanként kb. 2 hetet.

Hogyan tovább? Bocsi, ha hosszú lett...