Aki egyedül él és valami akut baja lesz és nagyon szarul van, nem rossz érzés hogy azokon a napokon nincs mellette senki?

Mondjuk szívroham esetén nem árt, ha van valaki a közelben, de egy népes család közepén is meghalhatsz ebben a vécén, fürdőben, vagy éjjel az ágyban, ha ez van megírva.

Ellenben a hányáshoz, fosáshoz nem kell publikum, engem is zavarna ilyenkor.

Én nem élek egyedül, de nehezen tudom elképzelné, hogy fosás közben amikor görnyedek a wc-n. a férjem előttem a földön ülve fogná a kezem, és vigasztalna. Vannak helyzetek amikor egyedül kell lenni. Van amikor nem. De aki egyedül él, az végül is maga választja ezt az életet.

Bár szerintem a legtöbb ember ha nincs is férje, felesége, társa, mégsincs egyedül, mert a családja, barátai vele vannak.

Egyedül élek és szerencsére ritkán vagyok beteg. De ha igen akkor nagyon. Nem igénylem hogy bárki is mellettem legyen.

Sokkal jobb az is egyedül.

Egyszer kihordtam minden kezelés és segítség nélkül egy kalicit ha azt túléltem akkor mindent túl fogok. 😅

38 éves vagyok, a gyerekkorom egy részét kórházban töltöttem, a szülők időszakonként tudtak csak látogatni. Innen nézve kutya nagy munícióm van, azaz megtanultam, hogy milyen az egyedüllét, és mostanában azon gondolkodom, hogy jó lenne egy társ, de ilyen sok egyedülléti idő után nem biztos, hogy jó lenne, össze tudnánk csiszolódni.

A lényeg, hogy meg lehet lenni így is.