A kislányom hirtelen bulizni akar menni. Miért? 47/N
Világ életében itthon ült, magának való leányzó. Barátai nem nagyon vannak, aztán általános iskola után másfelé mentek, más lett a baráti körük. Előző évben fejezte be a szakmait, aztán abban az iskolába folytatva, idén kezdte az érettségit (3 év szakmai, 2 év érettségi, most 17 éves. Kínáltam alkohollal, hátha valamelyik ízlik neki, az évek során kóstolt likőröket, bort, whyskit, de mindegyiket kiköpte, a karamelláson kívül, azon belül is egy bizonyos. Nemrég előállt azzal, hogy következő pénteken megy inni néhány osztálytársával, a szabadban. Mondom neki, szó se lehet erről. Egyrészt vírus van, másrészt nem kell innia ahhoz, hogy bulizzon, egyébként se szereti az alkoholt, minek menne. Most mérges rám, nem szól hozzám, levegőnek néz, amikor pedig már besokalltam, mert túlzásba viszi, hogy amikor beszélek hozzá, hátat fordít. Kicsit kiborultam miatta, de erre is, ő volt felháborodva.
Miért akar hirtelen, pont most, bulizni menni? Miért? Ne adj isten lerészegedik, nem bízok benne, hogy a cigizős, bulizós osztálytársnői hazahozzák. Mesélt róluk, hogy viselkednek az osztályban.
Tény, hogy a mai ifjúságnak annyi esze van, mint az üres gyufásdoboznak sokszor s rutin nélkül bulizni-piázni akar proli-ribi barinőivel...gáz.
Szerintem egy kandúr is van a képben meg némi kis szűzvesztés akció...itt a vírus, világvége számukra...ennyi az ész a fejben jelenleg.
Másrészt tuti meg akarják szívatni s este már a youtube-on megnézheted, milyen "jól" érezte magát a kis visszahúzódó ex szűz...
Ülj le vele beszélgetni vagy beszélni e dolgokról s ameddig gyerekként viselkedik veled, ne is várjon el felnőttként való bánást-bizalmat, tehát mondja el, miért most ennyire erőszakosan a buli stb.
Az eset úgy fest, mint ha egy pap pornó szerepet vállalhatna egyházi felhatalmazással kb...
16
Nem is kérdés, miért nem jársz buliba;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!