Ünnepelitek a születésnapokat a családban, ha közel vannak egymáshoz, akkor külön vagy együtt tartjátok?
Otthon szűk körben külön, kivéve a fiamét meg a sajátomat, mert egy napon van, azzal nem tudok mit kezdeni. :D
Tágabb családban ha van buli, lehet tömbösített.
Mi ünnepeljük! Érdekes, hogy a beházasodott rokonok családjai is mind ünneplik. Sőt, a barátaink családja is. Én el nem tudnám képzelni, hogy ne tegyék egyesek. :-o
Az én születésnapom ugyanazon a napon van, mint két unokatesómé (ők testvérek, nem ikrek, két év van köztük). Egész gyerekkorunkban úgy ünnepeltük, hogy szombaton az enyémet nálunk otthon, vasárnap az övékét náluk. Feleségemé pár nappal később van, mint az enyém. Amikor összevonjuk a köszöntést, akkor van egy kis hiányérzetem, hiszen addigra az enyém már rég elmúlt.
5-ös! A temetést ünneplitek? :-o Azt én búcsúztatónak, megemlékezésnek mondanám.
A születésnél még nem tudunk magunkról, a halálunk után szintén nem, tehát az ünneplésből, megemlékezésből semmit nem észlelünk. Viszont, a kettő között élünk! Akkor nagyon jól esik, ha szeretnek minket és ünneplik, hogy ismerhetnek, hogy együtt vagyunk!
Az én családomban általában tömbösítjük, egy hónapon belül van mindannyiunk születésnapja, a szüleim házassági évfordulója, apukám és az én névnapom is, így ezeket megünnepeljük egyben, 1 vagy max 2 alkalommal.
Párom családjának a mániája hogy mindenkit külön kell megünnepelni, igyekszünk ezeket megúszni, nagyon idegesítő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!