Sok ember számára miért nem alapvető a kedvesség és a jó modor?

Én beszélgetésnél jobban szeretem a másik száját figyelni, főleg, ha nagy a háttérzaj. Természetesen nem feltűnően bámulom, csak nekem ez automatikusan jön, hogy ha valamit nem hallok rendesen, a szájáról leolvasva is megértem.

Viszont olyan kollégám nekem is volt, mint a 8-asnak, megpróbált engem is kigolyózni. Remélem, visszakapja az élettől...

Üdv kérdező!

Nem vagyunk egyformák és nem mindenki érzelmi beállítottságú. Van amikor a jó modorunkkal vagy a kedvességünkkel például kellemetlenséget okozunk másoknak.

Mondok neked néhány érdekes példát:

Amikor valakik esznek és oda mész és kedvesen jó étvágyat kívánsz. Jó modor és egyfajta társadalmi norma, ugye ? A másiknak pedig aki éppen eszik 8-10. alkalommal kell megküzdenie azzal, hogy éppen ne válaszoljon teli szájjal, mert erre is van norma, de közben válaszoljon is, hogy „köszönöm” mert erre is van norma és ezt még 20 ember elfogja játszani mondjuk egy munkahelyen. Ilyenkor jómodorból és kedvességből megzavarjuk a másikat evés közben.

Aztán : Van egy kollégám bárhová viszem, puszta jó indulatból és kedvességből mindig odapattan a megrendelőhöz bemutatkozik és kezet nyújt, ezt csinálja az összes veszélyeztetett csoportba tartozó emberrel is.

Amikor pusztán és jómodorból megkérdezed egy kollégád arról, hogy hogy van, pedig nem is érdekel igazán. Miközben a kolléga családjába mondjuk történt egy tragédia és semmi mást nem szeretne most csak azt hogy elterelje róla a figyelmét.

Hosszasan sorolhatnám azokat az íratlan társadalmi ösztönöket, amelyek kábé olyanok mint az éjjeli lepkének a fény. Nagyon sokan azt hiszitek, hogy ezek az íratlan társadalmi normák és rituálék, ezt a fényt jelentik minden helyzetben. Nagyon nehéz ezektől az autmatizmusoktól megválni még akkor is ha valójában kellemetlenséged okozunk ezeknek másoknak, sőt van úgy hogy megtudunk sérteni másokat a jómodorunkkal és a kedvességünkkel.

Képtelenségnek tűnik, igaz ?

Akkor erre is szeretnék egy példát mutatni. Tegyük fel egy Aperger-szindrómás ismerősöd úgy dönt, hogy Te leszel az az ember, akivel megosztja, hogy ő Asperger-szindrómás.

Amikor megtudod, szeretnéd vele éreztetni, hogy ettől függetlenül, neked fontos és elfogadod úgy ahogy van. Ezzel csupa olyat fog tenni a benned lévő „érzelmi processzor” amit a benne lévő érzelmi processzor nem fog tudni kezelni. Viszont tenni fogsz valami olyat, amit a benne lévő logikai processzor nagyon is ért, miközben azt meg a tiéd nem érti annyira. Ugyan is azt próbálod tenni, hogy éreztetnéd vele, hogy annak ellenére elfogadod amit Te betegségnek gondolsz vele kapcsolatban.

Miközben az érzelmi „processzorod” ezt akarja mondani, én veled vagyok és elfogadlak olyannak amilyen vagy. A logikai "processzorod" viszont ezt mondja neki : Figyú haver, akkor téged most átteszlek a beteg emberek vagy a „nem normális” emberek halmazába. – Ami sértés.

Pedig kedves voltál, jó modorú voltál, oda akartál rá figyelni.

Vagy mutatok egy másik példát, egy ismerősöd megkérdezi, hogy hogy áll rajta az egyik ruhája. Te jómódorból és kedvességből nem mondod el neki, hogy az a ruha szörnyen előnytelen számára és ezzel hagyod, hogy az ismerősöd mondjuk 300 ember előtt megtartson a egy beszédet egy olyan ruhában amelyben nevetségesen vagy szörnyen néz ki.

Az a kedvesség és jó modor és azok a társadalmi normák amelyek beléd vannak kódolva, nem az egyetlen üdvözítő megoldást jelentik, csak az egyik megoldást, vannak emberek akik ennél kevesebbre képesek a társadalmi normák terén és van aki többre. Bizony néha nem árt tanulnunk egymástól.

Aztán szemkontaktus:

Tudod valójában miért nézzük a másik ember szemét ? Azért mert ezzel figyelünk rá ? Ezzel tiszteljük meg a másikat ? Ettől vagyunk emberek ? A szem a lélek tükre ?

Sajnos egyik sem ! Valójában a másik egyedi kognitív jelzéseit figyeljük, azt hogy mely kognitív folyamataival követi a témát. Beszélsz neki az autód új kipufogójáról és arról hogy milyen morcos hangja lett a kocsinak és az ismerősöd mondjuk jobbra a füle irányába néz, amint elképzeli az autód új hangját a témával szinkronban. Bizony a szemünk a mi kis mini MR berendezésünk, ami kikotyogja, hogy éppen milyen folyamatokkal foglalkozik az elménk. Nem azért nézünk a másik szemébe mert olyan klassz szemgolyója van és különben is ez a társadalmi norma, hanem egymás kognitív jeleit figyeljük kölcsönösen.

Na most, ezek a jelzések visszacsatoltak, azaz pokoli nehéz egy kognitív funkciót úgy elérni ha a szem nem az annak megfelelő irányba néz. Vegyünk például egy olyan embert aki képekben és nem nyelvben gondolkodik. A szavaidat folyamatosan képekre fordítja vagy a képeit szavakra és közben azok a kognitív folyamatok amikkel ezt megoldja nagyon sűrűn aktívak lesznek. Hősünk választhat vagy annyira fog megérteni téged mint én a mandarin kínait vagy nem nézz a szemedbe és akkor tud rád figyelni.