Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Nagy bunkóság csak úgy szó...

Nagy bunkóság csak úgy szó nélkül eltűnni és nem érdeklődni többé?

Figyelt kérdés
Van egy nagyon régi "barátnőm" akiknek nemrégiben született gyerekük. Igazából már évek óta szerettem volna valahogy leépíteni ezt az ismeretséget mert nem igazán éreztem sosem azt, hogy hú de bizalmas legjobb barátnők lennénk. Nincs sok barátom, csak egy-kettő, de őket jobban szeretem és jobban is tartjuk a kapcsolatot. Neki sem nagyon van, nem tudom, hogy ő miként vélekedhet így rólam magában, de elvileg jóbarátjának tart mert én voltam az esküvői tanúja is. Én egyébként nem szerettem volna ha engem kér fel, az esküvőre is reménykedtem, hogy nem hív meg, de aztán mégis, így hát most mit mondhattam volna. Pár hónapja beszéltem vele utoljára, akkor mesélte, hogy baba lesz, én meg megigértem illemből, hogy majd keresem. De őszintén nem nagyon szeretném keresni. Eddig is ritkán beszéltünk, az utóbbi időben egyre ritkábban, egyre kevesebb közös témánk is volt, így meg, hogy már anyuka lett abszolút nem is lesz. Inkább ő keresett eddig is, én is nagy néha de csak azért, hogy írjak már, hogy mi újság, de amúgy nem nagyon érdekelt mi újság. Csak ő az a típusú ember aki sokat panaszkodik és valahogy rossz kedvem lesz tőle. Még ha nem is mond negatívat akkor is negatív dolgokat juttat eszembe és meg akarok szabadulni ezektől a negatív emlékektől. Jó, most biztos boldog meg minden de az az érzésem, hogy már bármit mesélnék az lenne belőle, hogy "aha, de ez, hogy érhet fel ahhoz, hogy nekünk gyerekünk született?" Gondolom már csak a gyerekről lenne szó, én meg maghallgatom meg minden, de nem nagyon tudok hozzászólni és nem is nagyon érdekel. Biztos nem mondana ilyeneket nekem csak gondolná. Meg régebben voltak bizonyos mentális eredetű problémáim amiken ő jót kacarászott mikor elmeséltem neki mert nem vette komolyan. Jó, nem rosszindulatból, mert amúgy nem az, de akkor is nem nagyon tetszett. Nem szeretném többet keresni. Lehet, hogy így elég bunkóságnak tűnik, hogy pont a baba születése után többet nem hall rólam, meg el sem megyünk babalátogatóba. Én nem szeretném azt, hogy ha eszébe jutok sértődöttséget érezzen vagy megharagudjon, de ha meg írok neki akkor meg lehet, hogy elhív majd, hogy menjünk el hozzájuk. Meg egyébként is az ország másik felében laknak. Szerintetek mindenképp sértődés lesz a dologból?
2020. aug. 14. 12:00
 1/4 anonim ***** válasza:
73%
Ha nem érdekel a nő, ne érdeklődj iránta! Lehet, hogy megsértődik, de ez van. A másik megoldás, hogy közlöd vele, mostantól nem vagy a barátnője. Ezt valószínűleg nem fogod meglépni.
2020. aug. 14. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Van ilyen, bár nem értem, hogy miért tartottad fenn vele eddig is a kapcsolatot, meg miért mentél bele ilyen álságos dolgokba, minthogy az esküvői tanúja legyél, ha nem is érezted ebben jól magad, de most már mindegy. Szó nélkül semmiképp sem lépnék le, ha nem érdekel téged, hárítsd el és egy idő után el fog halni, mert ő sem hülye valószínűleg, hogy örökké olyan szekér után fusson, ami nem veszi fel.
2020. aug. 14. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
A nemkívánatos "barátokat" én úgy építem le, hogy sosem keresem őket, nem érdeklődöm a dolgaik iránt akkor sem, ha ők keresnek meg, semlegesek és lelkesedéstől mentesek a reakcióim, és bármilyen eseményre elhívnak, valami átlátszó kibúvót találok, amiből remélhetően megérzik, hogy annyira nem vágyom rájuk.
2020. aug. 14. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
53%
Tiltás telefon közösègi oldal mindenhonnan csak azt nèzd neked mi a jó a többi nem lènyeg , èn 3èv munkahelyről is műszak közepèn összepakoltam eljöttem szó nèlkül főnöknek szóltam hogy a papírok miatt jelentkezem mindenki szörnyülködött hogy itt búcsú buli meg minden szokott lenni mi van a közös èlmènyekkel?!😃 nem foglalkoztam senkivel csak magammal rá 3 napra olyan munkát találtam ahol jól èreztem magam , vagy 15 èves kapcsolatból is simán elsètáltam se szó se beszèd ahol ès akivel nem èrzem jól magam azonnal pá pá van 😃ès soha sem bánom meg , olyankor mindenkivel megszakítom a kapcsolatot mint egy törlő gomb abban a pillanatban törlöm ,jöhet az új dolog 😊😊 mindig csak neked legyen jó a többiek majd feldolgozzák 😃🤣
2020. aug. 14. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!