Már az All Lives Matter-ért is ölnek?
Most egyenlőséget akarnak a feketék vagy mi? Mert szerintem minden élet számít.
A Black Lives Matter szlogen szerintem megg rasszista, mert kétértelmű.
Értelmezhetüj úk is, hogy A Black-en van a hangsúlyt, tehát CSAK a fekete életek számítanak és értelmezhetjük úgy is, hogy a Matter-en van a hangsúly, tehát a Fekete életek IS!! számítanak!
Az All lives matter-nél viszont nincs ilyen. Erre meggyilkolank egy 24 éves nőt. Akkor most ki a rasszista?
Gondolkodj el azon, amit az első írt, mert jól írta.
Az ALM mögött nincs valós mozgalmi szerveződés, vagy olyan történések amik pl. a BLM mozgalmat is kiváltották. Az egésznek tehát nincs is értelme, annyi a lényege, hogy kicsinyes módon a BLM-re így reagáltak főként fehérek, kisebb részben nem-fekete színesbőrűek, akiknek nem tetszett a mozgalom elnevezése.
Pedig Black Lives Matter nem arról szól, hogy a nem-feketék élete nem számít, hanem ez az elnevezése annak a mozgalomnak ami a jelenleg az USA-ban zajló feketék elleni erőszakra hívja fel a figyelmet illetve próbál fellépni ellene.
Azért sértő az ALM, mert félreértelmezi a BLM-et és azt az attitűdöt erősíti, hogy ha egy "kisebbség kapja a főszerepet" a social mediában, hírekben, egyéb helyeken bizonyos dolgok miatt akkor az elnyomó. Pedig az az elnyomó magatartás, ha ki akarjuk a mozgalom elnevezését sajátítani, mert éppen egy másik csoportot állít reflektorfénybe.
Most gondolj bele abba, ha sok ember egy adott településen árvízkárosult lesz. Sokan megsérülnek, elveszítik otthonaikat, végül a probléma ismétlődését megelégelve egy mozgalmat alapítanak, hogy segítsénet kérjenek, valamint a jövőbeli problémamegelőzés ill. figyelemfelhívás végett mindenféle lépéseket tesznek.
Felkapja a sztorit a média, az emberek elgondolkodnak rajta, hogy tényleg borzasztó, hogy más emberek ilyen problémákkal küszködnek.
Ilyen esetben nem elég gáz, ha erre a többi település -akik nem árvízkárosultak-, is elkezdik verni a mellüket, hogy de hát nem csak az árvízkárosultak szenvednek, hanem mindenki más is, és miért csak rájuk hárul figyelem?
Na ugye.
Az gondolom megvan, hogy azt se tudjak, hogy ki lott es hogy miert?
Sot, hogy meg zavarosabb legyen, az aldozat fiuja sem feher (hanem latino), ok niggereztek egyet, abbol lett balhe, majd a balhe (fegyverrantassal egyutt, arrafele ugy divik) utan lott valaki az egyik tarsasagra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!