Mikor voltál a legboldogabb az életedben és mi történt akkor?

En nem tudok kemelni egy nagy dolgot.

Oromot okoz pl a párom, barátokkal együtt töltött idő, a kutyám (amikor együtt alszunk hallom ahogy szuszog, olyan cuki:). ha sikerelmeny ér tanulással kapcsolatban. Akkor is boldog vagyok amikor rátalalok egy olyan versre/zenere/sorozatra ami nagyon tetszik. Meg az is nagy élmény volt amikor a kedvenc előadóm koncertjén voltam

Kicsi koromban egyik este váratlanul hazajött édesapám, hogy “talpra mert indulunk...” Életem egyik legjobb utazása volt ez a váratlan, spontán kissé sietős kiruccanás.

Sajnos közvetlen utána elváltak a szüleim, az út is csak édesapám lelkiismeretfurdalása miatt volt, de ezt akkor gyerekként még nem értettem. Akkor voltunk utoljára együtt családként és ezért jó érzéssel gondolok vissza rá, pedig már nagyon rég volt.

Nagyon sok dolog tölt el a boldogsággal, de így hirtelen a gólöröm jut eszembe. Nincs annál boldogabb pillanat, mint amikor 91-92.percben döntetlenre áll a csapatom és az utolsó percekben betalál egy szeretett játékosom.

24/L

Talán mikor levizsgàztam(mindenki azt mondta, hogy nem fog sikerülni).

Mikor eljutottam Görögországba. Mikor életemben először(közel 18 évesen) egyedül lejutottam dolgozni a Balatonra (addig soha nem voltam ott), ott nagyon sok boldog pillanatot éltem meg, szívesen megragadnék abban a pár napban amíg ott voltam.

Amikor bejutottam az egyetemre. Igaz, nem volt nagy túljelentkezés (talán +20 személy volt a max létszámhoz képest).

Még izgatottabb voltam, mint amikor megtudtam az éretségi ereményeimet (igazából nem tudom miért, hiszen románból elég magasat írtam, amire nem számítottam). Bár kissé szomorú is voltam, hiszen tudtam, hogy gyakran nem fogok tudni hazamenni, plusz egy viszonylag idegen nyelven kell majd elboldoguljak. De minden összejött.

Még akkor voltam nagyon boldog, amikor az egyik barátom azt mondta, hogy én vagyok az egyik legjobb barátja. Ez szívmelengető volt.

Bár az első plasztikai műtétem után elég depis állapotban voltam valamiért (ajakhasadékkal születtem, az orrom elég deformált volt, amúgy semmi bajom nincs, főleg azóta, nem néznek meg az emberek), de idővel, ahogy gyógyult, egyre szebb és szebb lett az orrom. Bár tudom, hogy ez nem egy pillanat volt, hanem hosszú idő, de akárhányszor végiggondolom ezt a folyamatot, mindig öröm tölt el, hogy sikerült ezt összehoznom. (Illetve az orvosnak sikerült összehoznia, én "csak" egy műalkotást hordhatok magamon).